Szomszédháború

Amikor a probléma házhoz jön

Gyakorlati SZHB-s eszközök 5. : a gyerek

2016. március 26. 06:00 - Admin Kapitány

A mai bejegyzéssel, a gyakorlatban alkalmazható szomszédháborús eszközöket bemutató sorozat következő részéhez érkeztünk. Szomszédi közösségekben egy olyan összetett jelenség a gyerekek viselkedése, nevelése vagy annak hiánya, és úgy eleve a létezésük, hogy ez külön posztot érdemel.

Ha problémás szomszédja van, jelentse itt a Szomszédháború blognak!

gyerek.jpgGyereket a legtöbben szeretnének, még többeknek sikerül is összehozni. Gyereket jól nevelni, vagy legalább értelmesen foglalkozni vele (meglátásom szerint) nagyon keveseknek sikerül. Amennyiben ilyen szomszédokkal rendelkezünk, akkor már meg is van a konfliktusok forrása, és mindez hosszú évekre garantált. Amennyiben mi rendelkezünk gyerekekkel, és nem a megfelelően foglalkozunk velük, akkor mi leszünk a szomszédbosszantók. De ehhez sokszor elég lehet az is, teljesen normális körülmények között, ha a gyerekek semmi mást nem tesznek azon kívül, mint amit a gyerekek amúgy is szoktak.

Azzal kapcsolatban, hogy mit tegyünk az elkanászodott, renitens, idegeinkre menő szomszéd gyerekekkel, érthető okokból a blog nem adhat tanácsokat. A való életben amúgy is eléggé korlátozottak ilyen esetben a törvényes lehetőségek. De rengeteg hasznos ötlet áll rendelkezésre olyan esetekben, amikor a szomszédi konfliktusunkban a gyerekeinkre mint szomszédbosszantó tényező tekintünk. Mert valljuk be, egyes gyerekek erre a feladatra tökéletesen alkalmasak. :)

Brit tudósok nem régi kutatásai szerint, egy gyerek és a környezete az életkora előrehaladtával, szomszédháborús szempontból különböző szakaszokon halad át. Ezek a szakaszok a következők:

Akklimatizálódás

A kisbaba megérkezik a lakókörnyezetbe, a szomszédok öröme többnyire látszólagos, és ez is csak kb a 3. éjszakáig tart. Ekkor még csak kezdetleges szomszédharcászati eszközökkel rendelkezik, de azokat már maximálisan kiaknázza. Ezek a sírás, piszkos pelenkahegyek gyártása, orrszívó porszívóztatás éjjel.

Szomszédháború blog TIPP! Akkor is orsziporszizzunk éjszaka, ha ez nem feltétlen indokolt. Éjjel a porszívó zaja sokkal jobban terjed, így a hanghatással nemcsak a közvetlen, de a távolabbi szomszédainkat is elérhetjük.

Beszoktatás

A kisbaba már otthonosan érzi magát, a már korábban is alkalmazott szomszédharcászati eszközöket még magabiztosabban alkalmazza, és gyakrabban. Ebben segítségére van a biológia (hasfájós időszak, fogak kibújása), valamint  a szülők -ekkorra már kellőképpen legyengült- idegrendszere is. A gyerekkel kapcsolatos napi rutintevékenységek, már a szülők életének szerves részét képezik, az ezzel járó különböző hatások pedig a szomszédokét is.

Szomszédháború blog TIPP! A használt pelenkákat többlakásos lépcsőházban MINDIG a bejárati ajtó elé, a lépcsőházba helyezzük, egy nem túl jól záródó nejlonzacskóban.

Kiképzés

gyerek2.jpgAmint eléri a gyerek a megfelelő biológi fejlettségi szintet, máris el kell kezdeni a felkészítését a szomszédháborúra. Ez a kiképzés időszaka, amit két szakaszra lehet osztani:

Fél aktív időszak: A kisgyerek korlátozott mértékben már képes a helyváltoztatásra, de ami még fontosabb, már aktívan használja a számára elérhető eszközöket. Nagyon fontos, hogy rendszeres, a napi rutinját képező szomszédbosszantó szokásokat taníttassunk vele. Pl ha bármit szeretne, azt sikítással jelezze. Ez különösen érvényes a fürdőszobai tevékenységekre, illetve a lépcsőházban közlekedésre. A sírással nem kell foglalkoznunk különösebben, ezt önállóan is jól alkalmazza minden kisgyerek. Amit tehetünk, hogy nem azonnal, hanem csak késleltetve reagálunk a gyerek sírására. Az eszközhasználatnál fontos, hogy hamar megértessük a gyerekkel, hogy minden tárgynak a használatát, a padlóra erősen ledobva fejezünk be.  

Aktív időszak: Ekkorra a kisgyerek, már önállóan képes a helyváltoztatásra az egész lakáson belül, illetve azon kívül is. Alapvető, hogy a gyerek otthon készségszinten használja anya magassarkú cipőit. A mozgást minél fürgébben, tehát szaladva, és minél gyakrabban, lehetőleg megállás nélkül csinálja. A mozgáskoordinációja fejlesztése érdekében gyakran ugráltassuk a gyereket, lehetőleg minél magasabbról és ügyelve arra, hogy a padlóra érkezzen. Ebben a korban már nyugodtan rá lehet bízni a különböző háztartási gépek kezelést, hagyjuk hagy kapcsolgassa ki be a porszívót, a turmix gépet és társait. A vélhetően már fejlett eszközhasználati képességét érdemes valódi szerszámokkal kamatoztatni, adjunk a kezébe kalapácsot, vagy bármit amivel kopácsolni lehet.

Egy kisgyerek szellemi fejlődése szempontjából roppant fontos, a minél nagyobb képernyőjű TV. Különösebb törődést nem igényel egy gyerek a TV előtt, hamar rá fog találni a neki megfelelő műsorokra. Nincs más dolgunk, mint miután kifáradt a szaladgálásban, leültetni a TV elé, és otthagyni őt, ügyelve a megfelelő hangerőre, és a távirányító elérhetőségére. A következő szintet jelentik a különböző játékkonzolok, aminek használatára minél előbb rá kell szoktatni a gyereket. Egyvalamire kell ügyelni, de arra nagyon: a játékok megfelelő kiválasztására. A fő szempont a játékkal együtt járó hanghatások, valamint egyéb szomszédzavaró tényezők generálásának lehetősége. Ehhez nagy segítséget jelentenek azok a konzolok, amelyek különböző szenzorok segítségével képesek lekövetni a konzolon játszó gyerek mozgását, és az egész testével aktívan részt tud venni a játékban. Ezekkel ugrálni, táncolni, vagy egyéb sporttevékenységeket utánozva tud játszani. A játékok kiválasztásánál előnyt kell élvezzenek a lövöldözős, illetve a különböző szimulátor játékok, autóverseny stb.

A kisgyerek szociális fejlődése nagyon fontos, ezért legalább hetente rendezzünk gyerekzsúrt. Fontos az időpontválasztás, hétvégén a délutáni pihenőidőszakban, illetve bármelyik nap éjszakába nyúlóan legyen időzítve az összejövetel. Ilyenkor a gyerek az első, nem illik rájuk szólni semmiért. Hagyjuk őket kibontakozni, mert ilyenkor fontos, később még nagyon hasznos taktikai képességeket tudnak elsajátítani. (Pl szomszéd megtámadása falkában stb.) 

Szomszédháború blog TIPP! Gyerekzsúr esetén ha azt vesszük észre valamelyik szülőn, hogy bármiben is korlátozni kívánja a saját gyerekét, akkor érezzük feladatunknak, hogy jobb belátásra bírjuk! Értessük meg vele, hogy bármiféle korlátok rákényszerítése, szabályok elfogadtatása, megértetése, később szomszédháború esetén nagyon komoly blokkoló hatással bírhat. 

Önálló időszak

A kisgyerek gyerek3.jpgebben a korban már nem is olyan kicsi, ha mindent jól csináltunk az elmúlt időszakokban, akkor megszerezte a megfelelő képességeket arra, hogy szomszédháborút generáljon, ha ezt eddig még nem tette volna meg. Akkor voltunk igazán eredményesek, ha a gyerekünk nem csak az egész lakás és a szülei felett, de a szomszédok és az egész lakókörnyezet felett átvette az irányítást. Ha jól szocializáltuk, akkor nincs más dolgunk, mint háttértámogató egységként, megfigyelő szerepben szemlélni azt, ahogy a gyerekeink falkába verődve, éjjel nappal lelki terrorban tartják a szomszédságot, a mi nyugodt életünk érdekében. Dőljünk hátra, élvezzük a sikert! Ne sajnáljuk a veszteseket, gyereket csinálni bárki tud, a megfelelő nevelés pedig mi sem egyszerűbb!

Amennyiben Ön is érintett, kérem írja meg történetét, vagy javaslatát!

Elolvastam, de mi ez a blog?  Olvasói levelek itt!   Még több elmélet itt!

Amennyiben tetszett a bejegyzés, kérem ossza meg ismerőseivel is!

18 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://szomszedhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr788282412

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

asdkasjbdaksjdbasd 2016.03.26. 19:43:46

Nah igen, a szomszédaim ékes példák erre. 4 éves lesz lassan a gyerek, beszélni nem igazán tud, csak motyog, cserébe egész nap ordít, mint a fábaszorult féreg, főleg a lépcsőház folyosóin. Múltkor beszéltem az apjával, aki épp húzott el otthonról és azt ecsetelte, hogy milyen jó, hogy elmehet egy kicsit és nem kell a gyerekével lennie. Ugyan ilyen megnyilvánulásokat posztol Facebookra is sokszor. Értelmiségi, 30-as pár és sikeresen összehoztak egy debilt aki jó eséllyel még a börtönt is megfogja járni ennyi ésszel. Az ilyenhez csak gratulálni tudok.

Köldök_szösz 2016.03.26. 20:06:06

Az is fasza amikor a lakótelepen egy játszótér van alattatok. Egész nap ordítanak a kretén kölykök ...
Nem is értem milyen felnőtt lesz belőlük, egymással is csak ordítva tudnak majd kommunikálni?

Admin Kapitány · http://szomszedhaboru.blog.hu 2016.03.26. 20:12:56

@asdkasjbdaksjdbasd: A gyerek olyan, amilyenné nevelik! A nevelésen viszont mindenki mást ért. Van aki szerint minél hamarabb felnőttet kell belőle csinálni, és felnőttként kezelik már az 5 évest is. Van aki minden földi jóval elhalmozza amit csak meg lehet venni neki, mert azt hiszi,h ez a jó a gyereknek. A legfontosabb szerintem az első mondjuk 5-6 évben, a minél több közösen és tartalmasan eltöltött idő. A rajz és mesefilmek nagy része akciófilm, csak rajzolva vannak. Ezeket ki kell szorítani amennyire lehetséges.

Admin Kapitány · http://szomszedhaboru.blog.hu 2016.03.26. 20:14:23

@Túrós: Igazából ez a kisebbik baj a társadalom szempontjából. Az a nagyobb gond,h sok helyen már üresek a játszóterek, télen amikor hó van, akkor sem szánkóznak, vagy játszanak a hóban, mert már mindenki inkább a tabletet, a telót, a ps-t az xboxot vagy a pc-t nyomogatja.

SarahConnor 2016.03.26. 20:30:13

Volt felső szomszédomnak két gyereke van, akiknek kedvenc időtöltésük volt reggel hatkor elhagyni a lakást, majd a földszintről ordítani fel a másodikra anyának valami hülyeség miatt. Anya pedig ahelyett, hogy lemenne és kiosztana két fülest, visszaordít, de olyan stílusban, hogy egy kocsisnak becsületére válna. A kölykök gyakran szórakoztak azzal, hogy felnyitották a levélbedobót és belestek a lakásba, valamint nagy vicc volt, hogy a lábtörlőmet levitték a földszintre, és beletették a papírhulladékos ládába. Anyuka védte őket, már nem azt állítva, hogy ártatlanok, mert in flagranti elkaptam a kis mocskokat, hanem azzal, hogy ez normális. Mondom, nálatok biztos... Köszönni nem tudtak, csak nevettek a pofádba, ha nevelési célzattal helyretettem őket (ne szedegesse a tapétát, stb, akkor visítva rohantak anyuhoz... Rémálom, a világ legjobb fogamzásgátlója két ilyen szaros kölyök...
Na ugyanezek az emberek nagyon sérelmezték, mikor befogadtam egy kutyát (átmenetileg szívességből, és csak egy hónapra). A kutya nagyon jól nevelt volt, nem zajongott, de a fenn említett anyuka támadási felületet vélt felfedezni benne, és naponta többször zaklatott, hogy ugat a kutya. Egy alkalommal azt állította, épp most is hallotta, ahogy lejött a lépcsőn, ami azért volt érdekes, mert én dolgoztam, a kutya meg a lábamnál aludt. Mondtam is neki, hogy ha csak a felesleges szarkavarásra utazik, akkor rossz lóra tett. (A közvetlen szomszédaimat kikérdeztem, a kutya egész nap csendben volt).
Nyárig nyugi, majd eljött a lakógyűlés, ahol napirend előtti felszólalásban nekemugrott, hogy az a mocsok kutya, mikor nem vagyok itthon, akkor őrjöng... mondom, mikor hallotta? Azt mondja, az elmúlt két hónapban mindig, és fel fog jelenteni. Mondom, de érdekes, mert a kutya 3 hónapja nincs nálam, visszament a gazdájához... a nő elfehéredett majd elvörösödött, és kínjában, mert nem volt jobb ötlete, azt kiabálta, akkor van valami masinám, amire felvettem valami ugatást, csak hogy bosszantsam őket... Itt azért már mindenki röhögött, értésére adtuk, hogy orvosi eset, és a lakók mellém állva kiosztották a purgyéi miatt, akik, mint kiderült, pár alkalommal még loptak is...
Anyuka kétszeresére fúvódott és puffogva elvonult, majd (nem tudjuk, mi célból) drámai levélben kiírta a faliújságra, hogy elköltözik, mert ilyenek vagyunk... A papíron gyűltek a gratulációk, köszönetek, a gyerekvédelmi és a nevelési tanácsadó telefonszáma :) Majd tényleg elköltözött, piacra dobta a lakást és elhúztak innen. Azóta béke van, mindenki szeret mindenkit, segít mindenkinek és előre köszön... Nem tudom, merre rombol közösséget most az a "család", de sajnálom az ott lakókat...

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2016.03.26. 20:45:48

@Lenina Huxley: Azt mondja, az elmúlt két hónapban mindig, és fel fog jelenteni. Mondom, de érdekes, mert a kutya 3 hónapja nincs nálam

:-))))

átlátó 2016.03.26. 20:55:22

Kint kell hagyni egy kólásüveget tele valamilyen lúggal, ujjlenyomatot, DNS- t törölni előtte. Opcióként mielőbb rászoktatni intravénásan a Technokol Rapid használatára. Megmutatni neki, hogyan nyomja föl az orrlikán.

makkospacal 2016.03.26. 21:25:35

Igen a gyerek olyan amilyenre nevelik. Pont úgy mint a kutya. De a gyerek legalább pihenőidőben kussol.
Utoljára Ausztriában tudtam úgy aludni, hogy reggel magamtól ébredtem fel, nem a kint tárolt ebek értelmetlen és teljesen haszontalan üvöltésére, mint otthon.
Egyszerűen szarnak az emberek a közösségi együttélés szabályaira.
Tudom, hogy senkit nem érdekel, de ez az internet, és jól esett beugatni, hamár a kutyás panaszokra, mindig jönnek a korlátoltak a gyerekes hasonlataikkal...

Rébusz 2016.03.26. 21:39:20

@asdkasjbdaksjdbasd: a leírásod a alapján lehetséges, hogy a gyereknek mentális problémái vannak, valamilyen szinten talán értelmi sérült: 4 évesen még nem beszél, ordít, az egyébként diplomás szülők pedig túlterheltnek érzik magukat tőle. Einstein is későn kezdett beszélni, de ha egy gyerek ennyire feltűnően ordítozós, miközben csak motyogni tud, ott akár fogyatékosságról is szó lehet, de lehet, hogy csak kicsit lemaradt a fejlődésben+dackorszak. A szomszédoknak meg nem kell mindent tudni.
A benyomásom az, hogy sem a cikkírónak, de a kommentelőknek sincsen gyereke, így egyszerű a gyerekeseket kritizálni. Ha majd gyerekük lesz, másként látják majd a dolgokat, mondjuk nem akadnak ki egy dackorszakos gyereken sem vagy sorolhatnám. A cikk egyébként is egy nagy marhaság úgy, ahogy van.

Rébusz 2016.03.26. 21:52:58

@makkospacal: Haha.. Neked sincs még gyereked...

asdkasjbdaksjdbasd 2016.03.26. 23:09:28

@Rébusz: a leírásod alapján úgy látszik, hogy azt hiszed, hogy mindent tudsz, de ez sajnos nincs így. További jó kommentelgetést.

Rébusz 2016.03.27. 00:00:28

@asdkasjbdaksjdbasd: Nem mindent, csak ami nyilvánvaló... Akinek gyereke van, az tudja, hogy egy hároméves már javában beszél, akár énekel, mondókázik, meg egy csomó egyéb dolgot csinál. Egy nem beszélő, ordítozó négyévesnek nem kezdenék el börtönt jósolgatni, ha halvány fogalmam sincs a gyerekek fejlődéséről. Ha lenne fogalmad, inkább sajnálnád. Ki nem állhatom, ha a felnőttek a gyerekeket csak úgy leegyszerűsítve rossznak titulálják, holott ezt már csak önmagukhoz képest sem tehetnék. Kíváncsi vagyok, ha egy gyerek kérdezné a felnőtteket, hogy "ugye jó felnőtt vagy?", hányan mernék azt hazudni, hogy igen... Erről ennyit.

gázóra ellenőr 2016.03.27. 00:18:04

Szomszéd bosszantás? Ugyan! Én hajnal kettőkor kiengedem a kutyákat az utcára.

makkospacal 2016.03.27. 00:18:45

@Rébusz: Van gyerekem, 8 éves, jól nevelt és nem düdő...haha

Sandor Akarki 2016.03.27. 01:51:42

@Rébusz: Két házzal arrébb van egy kb. ilyen idős gyerek aki ugyanígy ordít-visít non-stop. (Engem amúgy nem zavar.)
Na, róla tudjuk, hogy nem kapott elég levegőt szülésnél és maradandó az állapota, valamilyen szinten neurotikus / elmebeteg. Van ilyen.

kutyás majmok (törölt) 2016.03.27. 09:31:36

@Rébusz: "nem akadnak ki egy dackorszakos gyereken"

Az meg mi a lószar? Dackorszak, Jézusom... A bunkó szülők szakzsargonja, he-he...
Mi négyen voltunk testvérek, de soha nem volt ilyen meg amolyan korszak: a pofonok, sallerok és a végén a fater nadrágszíja elejét vette a korszakoknak. Ránk nem volt panasz a szomszédoktól és kínosan ügyeltünk arra, hogy ne is legyen, már egész kicsi korunktól kezdve... Felnőttek társaságában pedig csak akkor beszéltünk, ha kérdeztek.

dedunoka 2016.04.04. 21:33:49

@Sandor Akarki: Fontos dologra világítasz rá: egy gyerek nem feltétlenül neveletlenségből üvölt vagy viselkedik rosszul (neveletlenül).
Lehet hogy autista, vagy sokat bántalmazzák vagy egyszerűen nem törődnek vele (próbálja ezért felhívni magára a öntudatlanul is a figyelmet).
Amikor elszökik egy tinédzser a legtöbb ember mit gondol: szófogadatlan beképzelt kamasz. Az nem jut eszébe hogy otthon bántalamazzák vagy megerőszakolták. Bántalamazni pedig nem csak nadrágszíjjal lehet, de verbálisan is!
Ismerek olyan nehezen kezelhető gyermeket akinek az apukáját megölték anyja öngyilkos lett. Nagyi meg kényeztetni emiatt ezerrel.
Nem ez az általános és sok értelmiségi szülő gyermeke is lehet koki, de a mai világban nagyon nagy az elhanyagoltság. Internet, Tv, mobiltelefon, vagy csak munka munka munka.
Mindenki fáradt, a munkahelyi stressz magas. A gyerekre meg sem idő sem türelem nem jut. Ő meg azt csinál amit akar. A felnőttek pedig hagyják mert lelki ismeretfurdalásuk van: mert nem foglalkoznak vele. Hány és hány gyermek néz még este 9 után tv-t? Vagy netezik? Mobiltelefonál?
Hová vezet ez?

dedunoka 2016.04.04. 21:49:26

@Rébusz: Én inkább azt írnám a cikkre hogy szatíra. Viccesen komikusan (nyilvánvalóan néhol sarkítva) ábrázolja a gyerekeket mint szomszédbosszantó szereplőket. Ha mókás kedvedben olvasod akkor pedig meg is mosolyogtat.
Viszont gondolat ébresztő elemek bőven vannak benne, hogy felismerjük azokat a szomszédainkat akikről azt gondoljuk, hogy a gyermekeik nevelése közben mit sem törődnek a többiekkel.
Aztán ott az ellentábor aki hiába könyörög a gyereknek, hogy csendesebben, de az még 10 évesen is szökdécselve közlekedik a lakásban, ha valamit boldogan meg akar mutatni a szüleinek. Most akkor mit tegyen vele?
A legjobb az lenne ha megismernék egymást az emberek és ha a lépcsőházban ordít a 4 éves gyerek, Kiemennének hozzá mi hogy mi a baj (a nevén szólítva!). Nálunk pl azért ordít egy ilyen kicsi gyerek, mert az Anyukájának csak két keze van de ő a harmadik gyerek akit már nem tud ölbe venni ezért a lépcsőházban ha nagybevásárol kénytelen kettő fordulni, mire őt is fel tudja vinni, vagy kísérni. Van olyan lakó aki addig elszórakoztatja a kicsit ha netán fáradság miatt kiakadt.
Emberek vagyunk...