Szomszédháború

Amikor a probléma házhoz jön

48. Olvasói levél: Cica, gyerek, dübörgés.

2017. szeptember 03. 15:34 - Admin Kapitány

boritekuj2.jpgÜdv a panelban! Akár ez is lehetne a címe a mai bejegyzésnek, amiben azt írja le a levélíró, hogy lényegében mivel jár a gyakorlatban egy eleven életvitellel bíró fölső szomszéd.

Szóval lényegében egy kis család költözött felénk, kb 3-4 hónapja, eleinte ment a pakolgatás este 10-ig, persze nem volt választásunk, költöznek, egy szavunk sem volt. Eltelt két hónap és nem maradt abba a dübörgés, van két gyerek, az egyik kicsi aranyos kisfiú, kb 2 éves lehet, a másik egy nagyobbacska leányka, aki olyan 5-6 év körül mozog! Van egy cicájuk, na és itt kezdődik az első probléma, a kislány kergeti a cicát reggel 10-től este 8-9.ig. Aztán hazaérkezik az apuka, aki meg végkép nem érti, hogy mi az az íratlan szabály, amit elvileg mindenki tud, hogy panelban nem vergődünk, mert mindenkit zavar, na hát Őt nem.

Én dolgozok 12 órás műszakban, este fél 10 volt, reggel 4:30-kor kellett kelnem, és még mindig azt hallgattam a barátnőmmel (együtt élünk), hogy a csávó hol járkál, na meguntam és minden veszekedés elkerülése érdekében, felkopogtam egy sodrófával, és a csávó visszadübögött mint egy idegbeteg, na akkor fogtam magam felmentem, becsengettem, kijött a hölgy, bemutatkoztam, elmondtam ki vagyok, honnan és mit akarok, erre az volt a válasz hogy nem tudja kikapcsolni a gyereket, kijött utána a fickó, elkezdett velem kiabálni, hogy ahol ez előtt lakott ő sem szólt senkinek mikor dübögtek, és rám vágták az ajtót!

Na szóltunk a tulajnak, abból az lett hogy megkaptuk a gondnok telefonszámát, hogy hívjuk ha dübögés van, jön és meghallgatja. Beszéltünk a gondnokkal, s mint kiderült a szomszéd fickó, egy idegbeteg, kompromisszumképtelen idióta! Mesélte a gondnok, hogy voltak vele már gondok elég sűrűn, mikor ő is szólt neki, majdnem nekiment, kiabált vele!  Azóta is itt tartunk, hogy lassan idegroncsok vagyunk barátnőmmel, mert nem lehet nem hallani, próbáltunk füldugóval, de nem véd meg, mert ez olyan mint a basszus...áthallatszik bármin! Áthívtuk a szomszédot, ledöbbent hogy mi megy itt, mondta hogy nála is lehet hallani, de nem ennyire durván! És most ez megy nap-nap után!

Min ahogy fentebb írtam van egy cicájuk, aki az erkélyen végzi kis dolgát, ezzel nem is lenne baj ha nem nálunk végezné az alomtál egy része, esett már le ürülék, kavicsos alom...és a macskakaja is! Mit tudunk kezdeni? Már lassan megőrülünk! Előre is köszönöm!

Üdv.

Amennyiben Ön is érintett, kérem írja meg történetét, vagy jelentse itt a Szomszédháború blognak!

Elolvastam, de mi ez a blog?   Még több levél itt!   Elméleti bejegyzések itt!

Amennyiben tetszett a bejegyzés, kérem ossza meg ismerőseivel is!

47 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://szomszedhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr3912800604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Im just here for the comments 2017.09.03. 17:28:01

Hát ezt beszoptad.
Mi azt a megoldást találtuk, hogy folyton nálam vagyunk, itt nincs dübörgő szomszéd. Megszoksz vagy megszöksz, az ilyeneknek minden mindegy, soha nem fogtok dűlőre jutni.

Burgermeister 2017.09.03. 21:02:45

Én anno mikor panelban laktam es fölöttem a mauglik rohangáltak, azt csináltam hogy.
1. Először jeleztem a nyanyának hogy az unokák...na ebből semmi nem lett.
2. Minden nap 5-8 ig magyar nyelvű pornó, hifin üvöltve...persze szólt én meg pont leszartam..ez ment 5 napig..és lón csend és nyugalom.

droID242 2017.09.04. 06:18:33

Kissé nyugger megoldás, de menj fel, majd ismételten jelezd a gondod. Ha ismét kellemes modorban válaszolnak, kérd meg, hogy a következő alkalommal kiérkező rendőröknek is ezt és így mondja.
És a következő alkalommal tényleg hívd ki a rendőröket!

Admin Kapitány · http://szomszedhaboru.blog.hu 2017.09.04. 09:15:21

Az, hogy szaladgálnak egy lakásban, ehhez senkinek semmi köze. Ha ezt fapapucsban vagy magassarkú cipőben teszik, az már viszont nem fér bele. Ha hallani fölülről a járkálást (ez kb a panelek 98%-ban így van), akkor el kell dönteni, hogy tudnak e panelban élni, vagy jobb lenne egy nyugodt családi házas övezetben. Ha csak a panelre vannak anyagi lehetőségek, erről nem a szomszédok tehetnek.

Az, hogy a macska alom bármilyen módon bejut a szomszéd lakásába, az tarthatatlan, ez ellen tenni kell. Jelen esetben én úgy értelmezem a leírást, hogy albérlőkről van szó, így a megoldás kulcs is ebben rejlik, a tulajt kell meggyőzni arról, hogy keressen más albérlőket, akik vélhetően az ő lakására is jobban vigyáznak majd, és akik a szomszédokat is kevésbé zavarja.

Ha a fölső szomszédok nem albérlők, hanem tulajdonosok, akkor vagy költözni kell, vagy pedig ellentámadásba lendülni, és valamilyen úton módon halkabb életvitelre bírni őket.

Sir Galahad 2017.09.04. 10:30:34

Akinek nem tetszik, hogy a panel nem jó hangszigetelő, ne költözzön ilyenbe. A macska alom ügyében viszont igaza van a posztolónak.

Skywatcher 2017.09.04. 10:41:34

Hejj cica, eszem azt a csöpp kis szád! Ennyi felkiáltó !!! jel egy levélben!! A felkiáltó! jelnek! nem az a szerepe! hogy lezárja a mondatot!
Nade ettől eltekintve, szerintem a cica a hibás. ja nem. !
Hát jól meg kell karmolni azt a gyereket, azt többet nem kergeti. Ennyi.

Egyébként nekem, aki rendkívül érzékeny a környezeti zajokra, és sikítva menekült még a társasházi lakásból is 1 év szenvedés után, még olvasni is rémes ezeket. Apósoméknál szoktam kb 2-3 órát tölteni egy panelban, félévente, hát azt is nehezen viselem. Egyszer elmorfondíroztam rajta, magamat megfigyelve, hogy mi a jóistent lehet napi 24 órán át zajongani egy lakásban? De nem tudtam rájönni. Én képes vagyok órákig mozdulatlanul, csendben lenni. Olvasok, dolgozok gépen, játszok (persze nem 5.1-en), sakkozok a fiammal, stb.
De hogy emberek, napi 24 órában képesek dübögni, zörögni, mosógépet tologatni, leejteni, fúrni, koppanni, dübbenni, puffanni, trappolni, hát ez nagyon durva, és felveti a kérdést, hogy az ilyenek miért 40 négyzetméteres betonkockába költöznek 32 méterrel a földszint fölé, és miért nem egy 100 hektáros tanyára?

Kuruttya 2017.09.04. 10:44:47

A saját lakásában akkor és úgy járkál mindenki, ahogy és amikor akar. Attól, hogy nincs pénzed rendes lakásban lakni még nem kell másokat baszogatni. Amikor panelt vettél, ezt vállaltad, törődj bele.

Admin Kapitány · http://szomszedhaboru.blog.hu 2017.09.04. 10:59:28

@Kuruttya: Ezekben a szomszédvitákban pont ez a lényeg, hogy nem lehet feketén fehéren leírni, hogy mi az a határvonal amit még nem átlépve belefér az otthoni járkálás, és mi az amikor már nem fér bele. Szinte minden eset más és más. Ugyanaz a kutyaugatás az egyik szomszédot nem zavarja, a másikat nagyon is, egy harmadik pedig nem is hallja. Ami ellen biztosan tenni kell, az az olyan tevékenység, ami a szomszéd szándékos idegesítése zavarása miatt tesz valaki, illetve ami túl gyakori, de mégis elkerülhető lenne, valamint ami a másik testi épségét és egészségét veszélyezteti.

Kuruttya 2017.09.04. 11:05:35

@Admin Kapitány: amennyiben nem szándékosan, klumpában, direkt a szomszédot idegesítve urgál, nem tudok elképzelni olyat, hogy jogos lenne felkopogni, meg felmenni veszekedni azért, mert valaki mozogni merészelt a saját lakásában. Szerintem itt teljesen tiszta a határ: a saját otthonodban járni még belefér. Már az is abszurd, hogy ezt le kell írni... Hogy panelben ezt lehallani? Hát, ezért kerül csak 15 millióba, és nem 35-be. Menjen mindenki 90-nel az autópályán, mert csak régiswiftre volt pénzem, és annak az a kényelmes sebesség?

commentes nikk 2017.09.04. 11:15:58

@Kuruttya: Tudod az a baj, hogy ennyi erővel meg bárki üvöltethet halálmetált a plafonjára ragasztott kétszázwattos hangfallal, ha a felső lakónak nem tetszik, lehet költözni vidékre. A társasház kompromisszumokkal jár, és mindig a jámborabb, értelmesebb ember szív, és az dominál, aki paraszt, ótvar modorú és agresszív, és ez nem fair. És az sem mentség, hogy a gyereket nem lehet kikapcsolni, mert megnevelni viszont lehet, mert nem alapfícsör egy gyereknél, hogy üvöltve rohangáljon egész nap. A társasház a kompromisszumokról szól, sok évet laktam így, mindig a csöndes "mégeztiselviselem" típus voltam, de őszintén tudom sajnálni azokat, akiknek paraszt falszomszéd jutott, mert nem nagyon lehet mit kezdeni velük, egy normál átlagember nem fog átmenni egy széklábbal, hogy végigverje a tuskót, pedig az segítene.

Dr Gregory House 2017.09.04. 11:17:45

„Én dolgozok 12 órás műszakban...”
Amikor mész dolgozni, „véletlenül” hagyd bekapcsolva a Hi-Fi-t teljes hangerőn!

Kuruttya 2017.09.04. 11:24:08

@commentes nikk: nem, ez egy nagyon rossz példa. Halálmetélt üvöltetni nem a "normális" életmenet része. A lakásban mászkálás, meg a gyereksírás viszont abszolút igen. Előbbi nem fér bele, akinek ilyen irányú vágyai vannak, annak kompromisszumot kell kötnie, és pl. fejhallgatóval hallgatni, különben paraszt. Utóbbi kettő bele kell, hogy férjen, és a többi lakónak kötelessége kompromisszumot kötni, és elviselni, különben ŐK a parasztok.

EZT jelenti, hogy a társasház kompromisszumokkal jár, nem azt, hogy csak permanens csendkirályok lakhatnak benne.

Duplaxiii 2017.09.04. 11:46:37

Remek írás, de semmi köze a panelhez! Egy körgangos házban tízszer több a probléma, főleg, ha cigányok is élnek benne bőséggel... De amikor egy néger egyetemista pár lakott felettem, a plafon szakadt le, mert egyfolytában belőve táncoltak felettem. Most pár erdélyi ribanc él ugyanott és egy kölyökkutyával játszanak jellemzően éjjel 11 és 3 között. Mit kellene tenni? A rendőrök leszarják, mégsem vághatom le őket az emeletről. A gárdisták kihívásának megemlítése sokszor eredményes!
.
Életemben egy évig éltem panelben és vagy tucatszor vendégségben alidtam olyanban.
Valóban egy életforma! Éjjel hallod a ház "lélegzését": ki szarik, fingik, dug, mit néz a tévén! Ha fúrnak-faragnak az ugye hétvége, így oda a nyugalmad. Ha a földszinten élsz, az utca, a parkoló élete a részed. Ha a 10.-en, akkor a liftet hallhatod egész nap és télen megdöglesz a melegtől.
.
Régen egy körgangos sokkal jobb volt a panelnél, mert az emberek dolgoztak. Ma mindkét fajta lezüllött, a panelben a szoci öregek és az örökösök élnek, a körgangosokban 60% fölé nőtt a munkanélküli cigányok száma. Zaj, büdös és kosz...
De nem jobb az új társasház sem - az is beton - mert a pénzedért kapsz 30 év tartozást, a közös dolgok megoldhatatlanságát, a drága költségeket és a "büszke" szomszédokat.
A családi ház drága és ott meg a kutyatartók... Folyamatos ugatás és kutyaszar mindenhol.
.
Nem az ingatlanok a problémásak, hanem mi, akik bennük élünk!

Skywatcher 2017.09.04. 11:48:02

@Kuruttya: Látom te nem laktál még ilyen helyen, vagy magad is zajosan élhetsz, de hidd el, sokan vagyunk a másik oldalon is. A "normál élésnek" is vannak fokozatai. Van aki hangosan él, ezzel bosszantva a többieket, és lehet, hogy még bíróságilag nem vonható felelősségre, de helytelen amit csinál. Mint ahogy nyálcsorgatva, lihegve, füttyögve sem megyünk nők után az utcán, pedig ezzel elvileg nem követünk el még semmit. Apósomék példáját ismét felemlegetve, volt, hogy az ottlétem teljes 3 órája alatt a kisgyerek a sarkán (!) dübögve rohangált fel-alá megállás nélkül a konyhától a nappali sarkáig (teljes lakás átlóban, kb 10 méter). Fel, alá. Fel és alá. Megfordult, dübdübdübdübdüb... megfordult, dübdübdübdübdüb.
Namost az a szülő, aki ezt tudván, hogy alatta is laknak, és vasárnap este van, eltűri, az legalább akkora paraszt, mint a halálmetálos. Az este 10 után mosó és porszívózó dettó. Elvileg nem hangos, mert nem üti meg a papíron eltűrt X decibelt, de akkoris, érted...

Kuruttya 2017.09.04. 11:49:32

@Skywatcher: igen, valószínűleg utálnának a szomszédaim, ha panelben laknék.

Más az értékrendünk. Szerintem te vagy a paraszt, szerinted én. Egy-egy, döntetlen, igazság nincs.

commentes nikk 2017.09.04. 11:49:55

@Kuruttya: az egésznapos macskakergetős futkározás sem fér bele szerintem. Anyám panelos, fölötte egy olyan középkorú pár lakik, akiknek egyfelől van egy extra hosszú körmű csau-csaujuk, ami a full lejárólapozott lakásban egész nap mászkál, gondolhatod, másfelől a faszi hobbiasztalos, és fúr-farag megállás nélkül esténként, hétvégén. Ez is olyan, hogy ha akarom a panelélet része, ha akarom őrjítő taplóság. Nagyon nehéz meghúzni egy életszerű határt, megmondani, hogy mi a normális életmenet része, mert ha én például dobon gyakorlok a hatodikon, az nekem simán lehet a normál életmenet, másnak meg nem, és ha szóvá teszik, akkor elküldhetem őket a francba, mert az én lakásom az én váram. Társasházban sosem lesz béke.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.04. 11:54:46

@Burgermeister:

Szerencséd, hogy a nyanya nem volt nagyothalló, mert akkor aztán düböröghettél volna neki.

Skywatcher 2017.09.04. 11:58:52

@Kuruttya: Félreértés neessék, én nem mondtam, hogy paraszt vagy, csak hogy magasabb az ingerküszöböd, ha a fentieket normálisnak tartod.
Én is emiatt költöztem családi házba, falura. Mondjuk ott is születtem, csak Pestre költözéskor volt egy kis átmeneti időszak, amig próbáltam lakásokban túlélni. Nemment. Most a falun valóban csak a kutyaugatás van, ha van, de azt meg az ablak becsukásával ki lehet rekeszteni. És akkor olyan csend van, hogy hallod az egér motozását a padláson :)

Kuruttya 2017.09.04. 12:00:59

@Skywatcher: nem kell családi házba költözni ehhez. Egy jól megépített, 7 emeletes, újépítésű, belvárosi házban lakom Pesten. Soha nem volt senkivel problémánk, egyik irányba sem, pedig panelben biztosan lett volna.

Peetee 2017.09.04. 12:03:30

...tehát amikor gondja van, akkor nem szól, hanem felkopog egy sodrófával...aztán felmegy üvöltözni és csodálkozik, hogy üvöltöznek vele meg rávágják az ajtót...el tudom képzelni milyen stílusban kezdte a mondandóját, ezután meg csodálkozik, hogy nem kötötte fel magát az egész család az első fára, és hagyta üresen a lakást, hogy ő (a szegény, 12órásban dolgozó, mert ez jól ki lett emelve!) nyugodtan jógázhasson a szobájában. Kompromisszumkészséget vár, meg kussoló szomszédokat, de első reakcióként sodrófával veri a plafont....gratulálok, öngól.

commentes nikk 2017.09.04. 12:04:30

@Skywatcher: hasonló ívet futottam be, vidéki felnövés, 15 év Pest, majd most újra vidék. Engem még a kutyaugatás sem zavar, meg a flexelés sem (én is elég sokat flexelek), meg a többi tipikus vidéki hang sem, és nagyon élvezem, hogy nincs vérproli alsófelsőoldalsó szomszéd őrült szokásokkal, ezekből 15 év alatt nagyon sokat kaptam.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.04. 12:16:03

@Duplaxiii:

"A családi ház drága és ott meg a kutyatartók... Folyamatos ugatás és kutyaszar mindenhol."

A kutyaugatást valamelyest meg lehet szokni, valahogy úgy, mint a madárcsicsergést, amiből bőven kijut családi házban. Nálunk egy fecsefészek van az eresz alatt, nemrég keltek ki a fiókák, mondjuk éjjel csendben vannak, nappal sem zajongnak. A másik meg az, hogy engem alapból sem zavar a madarak hangja. Még a varjak károgása sem. :) Hetente 2-3 alkalommal végigmegy egy gólya a telkeken, gyakran be-benéz a belső udvarba is - de azért be nem jön.
.
"Nem az ingatlanok a problémásak, hanem mi, akik bennük élünk!"

Háááát, azért nem mindegy az sem, milyen a lakások közötti válaszfalak hangszigetelése, az építők ezen sokat spórolnak, aztán az van, hogy azt is meghallod, ha a szomszéd éjjel horkol.

Én két és fél évet húztam le panelban a 11. kerületben. A lakók kulturáltak voltak, nem volt zajongás, de az is sokat segített, hogy az egyes lakások a konyha-WC-fürdőszoba trió mentén voltak egymással falszomszédok. A szélső lakószobának nem egy másik lakással, hanem a lépcsőházzal volt közös fala, így áthallás alig volt.

Szóval hidd el, az ingatlan is lehet problémás. Nagyon nem mindegy, hogy már a normál hangerőn járatott tévé is áthallatszik a szomszédból vagy csak a bömböltetés.

dr. HáziMacska 2017.09.04. 12:29:26

Kinek van több joga élni a normális életet, a 12 órát robotolónak, vagy a kétgyerekes, kisállatot tartó családnak, ez a igazi kérdés.
A macskaalom ne hulljon át, ez jogos elvárás.

gyongyi70 2017.09.04. 12:31:01

Én csak azt nem értem, hogy a gyerekek mit randalíroznak este fél 10-kor? Ilyen kisgyerekeknek 8 körül takarodó van normális családban.

FlybyWire 2017.09.04. 12:31:59

@commentes nikk: Szép esszenciális megfogalmazása annak, hogy: Az ember nem hangya, nem normális bolyban/kaptárban ismeretlenekkel összezárva élni. Abszulote élhetetlen, egészségtelen dolog, csak idegroncsok maradnak utána!

Hála a jó égnek nekünk anno régebben szerencsénk volt a szomszédokkal amikor társasházba kényszerültünk élni.
Még nagyobb hála, hogy immár 2 éve kertesben lakunk... SOHA az életben több kaptár, de még ikerházba se!

commentes nikk 2017.09.04. 12:35:19

@FlybyWire: én tavasz óta kertesházazok újra, nálunk is felmerült az ikerház, de aztán nagyon gyorsan elvetettük, falszomszédot soha többé :)))

dr. HáziMacska 2017.09.04. 12:36:33

@commentes nikk:
Nekem annyira életszerütlen az "egész napos macskakergetés"
Föleg igy elképzelem, hogy micsoda dübörgés lehet, ahogy a macska és a nem tul nehéz kislány rengeti az egész épületet.
El sem tudom képzelni, mi lenne, ha egy 150+kg-os túlsúlyos férfi lenne a felső lakó, aki eldöntötte, most már lefogy, rendszeres testmozgással :)

gyongyi70 2017.09.04. 12:50:48

@dr. HáziMacska: nehéz elképzelni, míg nem próbáltad... nem tudom miért, a panel nem hogy tompítja, de néha felerősíti a zajokat, nyilván nem véletlenül terveztek rájuk (az olcsóság mellett) szőnyegpadlót és kinóleumot, csakhogy azóta mindenki kicseréli csecse kőre és lamináltra, ami felerősíti a zajokat).. Anno fölöttünk is lakott egy kutya, volt neki vmi labdája és amikor azzal látszott állati hangosan hallhattad a labda gurigálózását a kőpadlón. Össze nem vesztünk, de zavaró volt.

FlybyWire 2017.09.04. 13:37:04

@dr. HáziMacska: ezek szerinte még soha nem élt feletted senki.
Elárulom, hogy egy 13 kilós 3 éves is elképesztő hangosan tud dübörögni fel-alá.
Nekünk 4 éves van és 15 kg, de már 2 éve dübörög :D
Hálistennek sem alattunk, sem felettünk, sem mellettünk nem lakik senki...

dr. HáziMacska 2017.09.04. 14:03:24

@FlybyWire + @gyongyi70,
Rendben, elfogadom. Bár én nyuszi vagyok, nem mernék olyan épületbe lakni, ahol egy gyerek/macska átdübörög. Még a végén a fejemre esik! :3

ekat 2017.09.04. 14:18:39

1., Ha jól értem a tulajozást, a posztoló csak bérlő. Az egyetlen ésszerű megoldás a költözés. Mi is ezt tettük, mikor egy bérlakásban lakva egy anyuka lakott felettünk, akiknek a két gyereke alapból úgy 'játszott', hogy egymást kergették fel és alá a lakás teljes hosszában. Egyik szoba, folyosó, másik szoba...
Most legfelül lakunk. Igen, beázhatna - de ez a probléma záros határidőn belül megoldható, gyerekek és háziállatok általában huzamosabb ideig állnak fent. :)
2., A probléma olyannyira nem panelfüggő, hogy a., az emlegetett emeleti téglalakásban hangszigetelést kellett csináltatni az egyetlen szomszéd felé, mert behallatszott a horkolása.... b., Pert nyertem egy újépítésű lakással kapcsolatban az ott tapasztalható áthallás miatt - a mérések során kiderült, hogy a falak a minimumértékeknek sem felelnek meg hanggátlásilag. c., Az egytelen hely, ahol semmi áthallásos gondom nem volt, az egy 10. emeleti panellakás volt....

Ramil Safarov 2017.09.04. 14:36:43

A megoldas egyszeru:

1. AJTO BERUG.

2. A LAKASBAN TARTOZKODOKAT LANGSZOROVAL KIFUSTOL.

3. KIFELEMENET MINDEN SZOBABA GRANATOT DOB BIZTOS AMI BIZTOS.

dukeekud 2017.09.04. 14:44:56

Egyértelműen ez a legnagyobb probléma a panellakásokkal, hogy szinte hangszigetelhetetlenek. Illetve annyiba kerül, hogy abból kertes házat lehetne venni.
Arról már nem is beszélve, hogy a falankénti 30 centis szigetelés, ami képes lenne felfogni a dübörgő mélyhangokat, mennyire korlátozná a lakás élhetőséget.

_B_ 2017.09.04. 15:26:50

a jelenség nem csak panelre jellemző. A régi téglaházak legtöbbje is áthallásos.
A mi panelünkben pl baromira nem.
Az üvöltés áthallatszik éjszaka, meg a fúrás vésés bármikor :)
Ahogy előttem írták, azért volt gyárilag linóleum és szőnyegpadló, mert az durván lecsökkenti a lépészajt. És a léghangokon is fog valamit.
A laminált padlóval sem lenne baj, ha nem spórolnák ki alóla a szivacsot.
Nálunk gyárilag van valami úsztatott betonféleség a padlón az összes helyiségben, alatta . Szóval lehet luxuspanelben lakunk :D

Artad 2017.09.04. 15:40:42

Vannak olyan újépítésűek, amik mégdurvábbak mint a panellakások. Na ott még f*ngani sem lehet.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.04. 16:21:42

@_B_:

"azért volt gyárilag linóleum és szőnyegpadló, mert az durván lecsökkenti a lépészajt. "

Na meg leginkább azért, mert az volt a legolcsóbb és a legkevesebb munkával lerakható.

@dr. HáziMacska:

"Föleg igy elképzelem, hogy micsoda dübörgés lehet, ahogy a macska és a nem tul nehéz kislány rengeti az egész épületet. "

A macska nem, de a macskár kergető gyerek már jól megrengeti. A betonlapok membránként működnek, hasonlóan egy hangszóró membránjához.

Amikor panelban laktunk, a 2 (kettő!) emelettel alattunk lakó jött fel szólni, hogy zavarja, amikor késő este porszívózunk a linóleum helyett járólapos konyhában. (Más helyiségben nyilván nem szoktunk késő este, de a konyhában többször szükséges volt.) Mint kiderült, nem a porszívó hangját hallotta (egy kimondottan csendes típus volt, direkt a kisebb zavarás végett vettük), hanem azt, amikor a szívófejet mozgattam a padlón ill. az nekiütközött a padlószegélynek. Az alattunk lakó néni majdnem töksüket volt, így ő soha nem hallhatta.

Szépen megbeszéltük, meddig nem zavarja őket a porszívózás, soha többet nem voot panasz. Így is lehet.

Késapati Tamás 2017.09.04. 16:59:54

Szerintem a tégla ugyanolyan áthallásos mint a panel, akár új építésű akár pár tíz éves.
Én azt gondolom a társasházi formák közül egyedül a nagypolgári típusú az amire alapozni lehet és ott is kizárólag legfelső emeleti, ha lehet legszélső , bár ez már így nagyon nehéz...
Azért gondolom ezt ,mert a ezekben a típsusokban az a lakásokat egymás felett és alatt nagyon vastag 60-80 centis falak választják el. Ererdetileg a falszomszédtól is ilyenek választottak el, de mivel feldarabolták a lakásokat, pl.: egy garzon nagypolgárinál a falszomszédot szinte biztosan nem az eredeti vastag falak választják el.
Na most én még lakni sanjos nem laktam ilyenben, viszotn az összes többiben igen... Nektek nincs ezzel a típussal tapasztalatotok?
Ha ez sem jó és még itt is áthallatszódik minden fos, akkor már végképp nem tudom mi lehetne a megoldás... én sem akarok másokat zavarni de én is nyugalomban szeretnék élni, Pesten, tehát kertes ház kizárva + amúgy is egyedül élek..

Hajdú Peter 2017.09.04. 17:04:23

@dr. HáziMacska:"Föleg igy elképzelem, hogy micsoda dübörgés lehet, ahogy a macska és a nem tul nehéz kislány rengeti az egész épületet."

Na te sem lattal meg eletedben panellakast, az biztos. Mert akkor tudnad, hogy egy kisebb koppanas is hallatszik. Peldaul leejtesz egy ceruza elemet. Egy 15 kilos gyerek duborgese garantalom, hogy 3-4 emeleten keresztul hallatszik. Egy utvefuro szo szerint az egesz epuletben hallatszik, mert a betton szinte csillapitatlanul vezeti a hangot, ha megutod.
Van mar tapasztalatom, de meg en is meglepodtem a multkor. A kilencediken azt hittem, hogy az also szomszed bulldozerrel bontja az epuletet. Korulneztem, es kiderult, hogy a foldszinten a lift elott bontjak jarolapot, es ugy hallatszott, kilenc emelettel foljebb, hogy biztos voltam benne, hogy az also szomszed orult meg.
Szoval egy 15 kilos gyerek ugralasa boven a RENDKIVUL zavaro kategoriaba esik !

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.04. 17:13:00

@Késapati Tamás:

"Szerintem a tégla ugyanolyan áthallásos mint a panel, akár új építésű akár pár tíz éves."

Nem. A tégla jóval kevésbé rugalmas, mint a vasbeton, ezért jobban csillapítja a hangot. Ez a léghaggátlásra is igaz, a vasbeton fal inkább működik membránként, mint a téglafal.

@Hajdú Peter:

"a betton szinte csillapitatlanul vezeti a hangot, ha megutod."

Na meg a panelházak vasbetonból készültek, a vasbeton szerkezet pedig össze van hegesztve, vagyis egy hatalmas acélváz az egész. Az acél meg elég rugalmas, igen jól vezeti a hangot.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.04. 17:23:20

"Az acél meg elég rugalmas, igen jól vezeti a hangot."

Főleg a magasabb frekvenciákat. Az alacsonyabbakat meg a beton vezeti jól. A tégla ezekhez képest sokkal rosszabb hangvezető. Kivételt képezhetnek a vázkerámia elemek, azok eleve kisebb tömegűek a tömör vagy mondjuk a B30-as téglánál. Na de a vázkerámiét a szakemberek nem is nevezik téglának.

boundary 2017.09.05. 12:05:03

Csak azt nem értem, a sok hülye miért veszi mostanában a panelt, mint a cukrot.
Tud erről infót valaki?

_B_ 2017.09.06. 09:30:43

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Na meg leginkább azért, mert az volt a legolcsóbb és a legkevesebb munkával lerakható."
Hát igen, de akkor a halszálka parkettát mivel indokolnád? azt nem 2 perc lerakni.
A panelek bár gagyinak és egyszerűnek tűnnek, és annak ellenére, hogy szempont a gyors építés volt, nagyon jól meg vannak tervezve.
Részeg szakipari tanoncok összetákolták 40-60 éve, és rengeteg öreglakásban még a gyári minden.
Én sok lakásban laktam albérletben, meg jártam át haverokhoz Pesten.
Egyedül a régi nagypolgári (4m belmagasság, 150+ m2) lakások jók hangszigetelés szempontból. De azok meg többnyire dohosak, mert ezeket rendesen fűteni nem divat.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.06. 10:40:31

@_B_:

"a halszálka parkettát mivel indokolnád?"

Bizonyára a Havanna lakótelepi és a gazdagréti házakat eleve más színvonalúnak építették. Vagy honnan tudjam, mi járt a tervezők fejében?

Azt meg nem vonom kétségbe, hogy nagyon jól meg vannak tervezve. Két és fél évig mi is laktunk panelban, nem volt az olyan rossz, igaz, a 11. kerület Albert utca nem a legrosszabb környék. Ott pl. a lakások a konyha-WC-fürdőszoba mentén határosak egymással, a szélső lakószoba a lépcsőházzal határos. Áthallás ezzel alaposan redukálva, legalábbis vízszintesen.

Csak józan tervezés kérdése, ha jól tudom, azok a 70-es évek vége felé épültek.

Késapati Tamás 2017.09.06. 12:48:37

@_B_: igen, de miért csak a 150 m2-ek jöhetnek szóba? egy 60-80-as miért nem jó ebből a szempontból? amúgy 100 felettiek valóban akadnak, de 150 vagy annál nagyobb, hát azért abból írtó szűk lehet a kínálat!

Késapati Tamás 2017.09.12. 17:10:06

@_B_: lszi, tudnál válaszolni? lényeges volna, mert lakás vásárlás előtt állok, ezzel a típussal szemezek, de persze 150 vagy hasonló méret szóba sem jöhet, érdekelne, hogy kisebb méretben miért nem megfelelő ez a típus hang áthallás szempontjából?

MEDVE1978 2017.11.06. 11:16:11

Sajnos azt kell mondanom - két idegesítő és nagyon aktív gyerek apjaként -, hogy nem igaz, amit mondasz.
Olyan gyerek, aki reggel 10-től este 8-ig folyamatosan ezt csinálná nincsen. Jóval előbb fárad el, még ha hiperaktív, akkor is. Azt, hogy a sok rohangálást te terhesnek érzed és állandónak, nem vitatom, de nagyon valószínűtlen, hogy 2-3 óránál többet rohangálna a macska után. Javaslom, hogy vegyél füldugót, az talán segít.

Nekem hasonló problémám van, csak a másik oldalról. Megpróbáltam normálisan hozzáállni, szőnyegeket tettem le, illetve ha tudunk kimozdulunk. A gyerek még így is rohangál napi 15-20 percet, ez van. Hétvégén ez extrém esetben (zuhogó eső, nincs nyitva semmi) felmehet 1 órára is. A probléma az, hogy ha a gyerekek apja nagyon keményfejű és még hülye is, akkor nem nagyon van esély a helyzet javítására.