Szomszédháború

Amikor a probléma házhoz jön

46. Olvasói levél: Cigi, tojás, olaj. Háború!

2017. augusztus 19. 13:12 - Captain Admin

boritekuj2.jpgA mai olvasói levél -kár lenne tagadni- egy már rendesen elfajult történetet taglal. A leírásból jól átjön, hogy menyire megkeserítheti egy valódi és elhúzódó szomszédi konfliktus a mindennapokat, valamint a hatóságok tehetetlenségét ilyen ügyekben (is).

A régi láncdohányost az ex-felesége magához vette, azóta megszűnt a háború. Egy év után jött a másik dohányos. Fél éve, hogy erkélyszomszédok vagyunk, ismét dúl a háború. Az erkélyem 3,60 m, és még 3,60 mellettem a másik, csak egy rács a fal. A felső légúti betegségem fokozódott. Két műtét után már nem tud az orvos mit csinálni.

Nyákcsorgás, köhögési rohamaim vannak, nyelőcső gyulladás, gyomor problémáim. Ennek a fiatal "értelmiséginek vallott" ficsúrnak nem lehet megmagyarázni, hogy a cigarettázása ártalmas a betegségemre, kompromisszum kötésre nem volt hajlandó. Az ő erkélye - mondja. Meg az enyém, mert, hogy teljesen egybe olvad. Annyira büdös amit, vagy amiket szív, és szívnak, hogy képtelenség elviselni. Csukott ajtó-ablaknál is (pedig műa. nyíl.zárók) beszivárog a lakásomba, nem lehet szellőztetni. A kánikulában nyitom-csukom az ablakot, mert azt csak a szagról lehet észrevenni, hogy már megint fújja. Több mint 20 év lakom itt, passzív dohányossá kell legyek az ilyen lakók miatt. Többféle dezodor, illóolaj, füstölő, vízzel való átlocsolás, semmire nem vezetett.

Volt rendőrség, miután már átvágtam két tojást - na ez már hatásos? Két vödör vizet öntött be az erkélyemre, az egyik nem víz, hanem olaj volt. Teljesen tönkretette az egész falat, függönyt, mindent ami kint volt. A rendőrök be sem jöttek szemrevételezni. Mondták fotózzam le, költözzek el, ne dobáljak tojást, stb. stb. A biztosítónál bejelentettem a kárt, felmérték, kifizetik, csak a károkozó írja alá az elismerő nyilatkozatot, amit ott hagytak neki a kezébe adva. Ha nem írja alá, indítsak polgári peres eljárást! Na, az én egészségemet károsítja folyamatosan, nincs benne hajlandóság meghallgatni, hogy esetleg a konyhájában, vagy WC-jében, esetleg a szobáján belül dohányozzon (felette 3 lakás van, senki nem dohányzik) és még én fizessek a bírósági eljárásért is, mivel természetesen feljelentést teszek. A lakásszövetkezet sem foglalkozik vele, közös képviselőt nem fogadja el, ugyanakkor a Biztosítóval a lakásszövetkezetnek van szerződése.

Kérdezem, ha az orvosi papírjaimat becsatolom a bíróságnak a betegségeimről, eltilthatják-e a kb. 5 m-en belüli dohányzástól? Lemehetne az épület körzetébe is, mivel magas-földszinti lakók vagyunk, 7 lépcső az egész. Mivel szándékos károkozásról van szó, nem lenne emberséges, hogy aláírja a nyilatkozatot? Vagy költözzön el ő, ne hívja ide az apját, hogy életveszélyes fenyegetést tegyen!!!!! Vagy jelentsen fel, elismerem a tojás dobálást, a vizes locsolást, amivel semmilyen kárt nem okoztam, nem volt már más eszköz a figyelmeztetésre.

Az erkély javítást, takarítást viszont nem tudom megfizetni, én csak kevés nyugdíjból élek A továbbiakban olyan kárt fogok neki okoztatni a lakásában, hogy az apja azt is megbánja, hogy egyáltalán megcsinálta ezt a hülye kölyköt. Olajos fal-részlet, már ha látszik ilyen formában.

Amennyiben Ön is érintett, kérem írja meg történetét a Szomszédháború blognak!

Elolvastam, de mi ez a blog?   Még több levél itt!   Elméleti bejegyzések itt!

Amennyiben tetszett a bejegyzés, kérem ossza meg ismerőseivel is!

147 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szomszedhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr9212756394

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rolph Meyer 2017.08.20. 13:16:29

Elmondom hogy lehet a dohányzásról leszoktatni teljesen, örökre az illetőt. Figyeld meg milyen cigit szív . Vegyél egy csomaggal, esetleg többel. Bontsd ki igy hogy ne látszódjon. A dobozból két -három szálat vegyél ki, egy csipesszel piszkáld ki a dohányt úgy hogy a papír ne sérüljön . Egy tányérban tegyél 1mm tejet. Minél zsírosabb annál jobb . Szórd bele a dohányt . Tedd ki a napra és várd meg míg a tej kiszárad (1mm nél több tej nem tud kiszáradni) teljesen. Finoman a csipesz segítségével tömd vissza a cigibe, ügyelj rá hogy a cigi utolsó 1,5 centijével már nem áztatott, hanem rendes dohányt tömj. Csomagold vissza. Helyezd el random az erkélyen mintha o hagyta volna kint. Undor rohamot okoz, mintha hányást okozó támadó gazzal fújtak volna le, semmilyen egészségügyi kockázat nincs , az illetőt erős hányingert fog érezni egész további életében ahányszor megcsapja a cigi füst és kívánni soha többe nem fogja.

VaradiJanos 2017.08.20. 13:28:23

Milyen az a vödör víz ami olaj?

VaradiJanos 2017.08.20. 13:29:54

@registerz: akkor dohányzol szabadon az erkélyeden ha a füst is ott marad

mildi 2017.08.20. 13:35:38

fixen nem attól vagy beteg, h szomszéd az erkélyen dohányzik. erdô közepét javasolnám lakóhelynek, na meg egy jó pszichiátert a hisztidre

metax 2017.08.20. 13:36:51

@Admin Kapitány:" Jelen esetben a dohányzónak kellene figyelembe vennie azt, hogy a tevékenységével másokat zavar, és ezután azon változtatni úgy, hogy ne zavarjon vele másokat a továbbiakban."

Erről van szó. Aki csinál valamit, annak kell alkalmazkodnia, nem fordítva. A tevékenységét össze illő, bizonyos esetekben össze kell hangolnia a környezetével - legyen szó akár dohányzásról, zajjal járó lakásfelújításról, barkácsolásról, akármiről.

De sajnos nem olyan egyértelmű ez. Jogilag biztosan nem - a rendőrség hozzáállása így érthető. Szemben a csendháborítással, a magánterületen való dohányzásra tudtommal nincs jogszabály. Az erkély is a lakás, a privátszféra része. Rászólni, hogy ott ki mit csinál...hát nem tudom.

Amúgy én magam is érintve vagyok. Nálam is állandóan dohányzik a kedves szomszéd...fél óránként jönnek ki, a füstjük pedig mindig felém jön - bár a köztünk lévő távolság a leírtak szerint nagyobb. Most szóljak rájuk, hogy ne dohányozzatok (ennyit)? Megtenni éppen megtehetem, de nem hiszem, hogy kötelesek lennének szót fogadni. Nemrég költöztek ide,de lehet, eljön az a pont, mikor még is lépnem kell.

Azt hiszem, a megoldás kulcsa ebben az ügyben is a felek kompromisszumkészségén múlik. A másik felé mutatott megértésen és a kölcsönös belátáson. Ha viszont ez hiányzik - pláne, ha a posztban említett esetben már ennyire elmérgesedett a helyzet - a helyzet nem fog változni.

asdf 2017.08.20. 13:38:22

@Maci Koala: Igen, jogsértő vagy, fentebb idéztem a jogszabályt.

metax 2017.08.20. 13:51:50

@Dr. Trejo: "Az ilyenek szokták szóvá tenni, hogy hallják amikor a három emelettel feljebb élő szomszéd lekapcsolja lámpát..."

Idióta! Én nem hinném, hogy a levélíró ilyen ember lenne. Belőled viszont csak úgy süt a rosszindulat.

GiaMarie 2017.08.20. 13:52:53

@asdf: Nem, nem az, csak akkor, ha objektív méréssel ki tudod mutatni, hogy a szagon kívül káros anyagok is gyűlnek a lakásodban. Nem fogod tudni. Addig meg a pacalpörkölt-hagymás kolbászos rántotta kategóriába esik.

Exploiter 2017.08.20. 13:53:46

@metax:

Ebben mi lehet a kompromisszum? A akar valamit csinálni, B nem akarja, h A azt csinálja.
A valódi megoldás senkinek nem jut eszébe: el kell választani az erkélyeket. Hasonló helyzetben én is azt javasoltam a másiknak, ha tényleg ennyire zavaró, valami gyékénnyel, vagy üvegtéglával oldjuk meg a dolgot.
Annyira azért nem zavarta, hogy ő tegyen valamit. Hát ez van.

kbarni89 2017.08.20. 14:01:13

@GiaMarie: tévedsz. A káros anyag kibocsátás mértékének ehhez semmi köze. Az egy környezetvédelmi-közigazgatási kérdés, a két fél közötti jogvita jogellenességét nem az határozza meg. Ez a független jogági jogellenesség elve. A fentebb idézett szükségtelen zavarás tilalmába az "egészséges" dolgok is ugyanúgy beleütközhetnek.

Rwindx 2017.08.20. 14:04:40

2 lityi benzinnel lelocsolni, aztán hagyni hogy rágyújtson, ha nincs tűze, adni neki kérés nélkül...

Amúgy birtokvédelemmel meg lehet próbálkozni a jegyzőnél.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.08.20. 14:07:34

Harcolni kell, szarral bekenni, mindennap ragasztót tenni a kulcslyukába, verőembereket hívni. Az ostoba drogos bagósokkal nem lehet másképp, agyuk már nincs.

GiaMarie 2017.08.20. 14:09:19

@kbarni89: Rövidebben ezt szokták tyúkpernek hívni. Ide tartozik a hagymáspöri, a kukorékoló kakas, lakásban tartott kutya. Pont ennek megfelelő komolysággal kezelik a bíróságok. Tők felesleges erre azt a tanácsot adni, hogy pereskedjen. Illetve hát lehet, mert ugye a nyugdíj sok, telik belőle.

metax 2017.08.20. 14:11:22

@Exploiter: "Ebben mi lehet a kompromisszum? A akar valamit csinálni, B nem akarja, h A azt csinálja"

Csinálja. De csinálja úgy, hogy környezetét ne, vagy minél kisebb mértékben terhelje vele. Mint írtam, én is érintve vagyok. Bagózzon akkor, mikor engem nem zavar. Én sem vagyok állandóan az erkélyen, szívja akkor, mikor én nem tartózkodom ott. Át lehet látni egymáshoz: ha meglát, eloltja. Ha nem oltja el, átmegy az erkély túlsó végébe, hogy a szomszédjához minél kevesebb füst szálljon át. A felek állapodjanak meg bizonyos dohánymentes napon belüli időszakban. Szomszéd az előző - szintén láncdohányos - lakóknak megmondta: a szellőztetés, nyáron nyitott ablak mellett való alvás miatt estétől másnap reggelig itt nincs dohányzás. Hallgattak rá. Kölcsönösség, belátás.

A baj akkor van, mikor a dohányos, vagy bárki aki valamilyen tevékenységével hatást gyakorol környezetére, képtelen a kompromisszumra.

Ramil Safarov. 2017.08.20. 14:15:22

A megoldas egyszeru :
Berugni az ajtot, langszoroval kifustolni a dohanyzo szomszedot, majd biztos ami biztos, kifele menet minden szobaba bedobni egy granatot.

Exploiter 2017.08.20. 14:23:45

@metax:

A levélből nekem az jön le, hogy az egyik fél rá akar gyújtani az erkélyen, a másik meg nem akar füstöt a lakásába.
Az elválasztás esetén mindkét fél megkapja, amit akar, én ezt hívom kompromisszumnak.
A te javaslatoddal az egyik fél nem nyit ablakot, amikor akar, a másik meg nem gyújt rá, amikor akar. Nem a békés egymás mellett élés titka.
De a helyi kommentekből lejön, h ez nem is cél.

Maci Koala 2017.08.20. 14:25:00

@Admin Kapitány: Elképzelhetõnek tartom, hogy azért mennek le a ház elé cigizni, mert tilos az egész házban dohányozni. Pl megszavazták a lakógyûlésen.

@Exploiter: pont erre utaltam én is.

dukeekud 2017.08.20. 14:33:34

"csak egy rács a fal "

Azért ezen már lehetett volna segíteni. Vaslemezzel légmentessen elválasztani a két erkélyt, úgy hogy a lemez mondjuk fél méterrel nyúljon túl az erkélyen. Ez lényegessen csokkentené a füst mennyiségét.
Pluszba még néhány erősebb ventilátort tenni az erkélyre, hogy kifelé fujja a füstöt.
Végső esetben az egész erkélyt be lehetne építeni, ahogy azt sok helyen látni.

metax 2017.08.20. 14:37:48

@Exploiter: "A te javaslatoddal az egyik fél nem nyit ablakot, amikor akar, a másik meg nem gyújt rá, amikor akar. Nem a békés egymás mellett élés titka."

Dehogynem az. Ez is az. Tevékenység összehangolása a szomszédok elvárásaival, igényeivel, érdekeivel.

Idézlek az előző hozzászólásodból:

"A valódi megoldás senkinek nem jut eszébe: el kell választani az erkélyeket. Hasonló helyzetben én is azt javasoltam a másiknak, ha tényleg ennyire zavaró, valami gyékénnyel, vagy üvegtéglával oldjuk meg a dolgot."

Nálunk üveg van. Meg egy kis tér. A füst megkerüli az üveget és átjön az erkélyre.

kbarni89 2017.08.20. 14:46:52

@GiaMarie: Attól, hogy nincs nagy tárgyi értéke egy ügynek, lehet fontos az embernek, különösen a szomszédjogi viták ilyenek. Nem a komolysága alapján ítélik meg a bíróságok, hanem hogy mennyire indokolt és szükségszerű elviselni egy behatást. A konkrét helyszín, a tágabb lakókörnyezet jellemzői, a magatartás jellege határozza meg, hogy azt el kell-e viselni vagy sem. A kakas egy panelben szükségtelen zavarás, míg vidéken nem az. Ilyen kialakítású erkélynél a dohányfüst is lehet szükségtelenül zavaró, különösen akkor, ha az uralkodó széljárás a szomszéd ablakába fújja. Más esetben meg nem az. A bíró mérlegeli ezeket az egyedi körülményeket, a jogszabály nem válaszolhatja meg. Ennek sok évtizedes gyakorlata van.

asdf 2017.08.20. 15:01:42

@GiaMarie: " Nem, nem az, csak akkor, ha objektív méréssel ki tudod mutatni, hogy a szagon kívül káros anyagok is gyűlnek a lakásodban. Nem fogod tudni. "

Semminemu hatarerteket nem kell tullepni. Magaval a szaggal elkovetheto a birtokhaboritas. Tiltottak mar el falun disznotartastol szomszedot emiatt, es ha mondjuk az elson laksz es alattad nyilik egy langosos/csirkesuto, ami napi 10 oraban minden nap arasztja az olajszagot, na azt is birtokhaboritasra hivatkozva fogod tudni eltiltatni a tevekenysegtol/tetore szerelt legkivezeto letesitesere koteleztetni. De zajjal is elkovetheto birtokhaboritas, ha mondjuk langosos helyett gumimuhely nyilik alattad es az utcan meloznak a legkulcssal, azt sem vagy koteles hallgatni es elturni.

Zoli007 2017.08.20. 15:02:40

Mikor erõs a füst oxigénpalack és maszk. Naponta 3 óra alázatos imádkozás.

blasiusii 2017.08.20. 15:25:49

Nem várom el a cigisektől, hogy bármennyire is átérezzék a problémát, mivel a cigi erős drog, mint már fentebb is írták, annak ellenére csinálják, hogy rohadt büdös és erősen karcinogén, de hát fontosabb a nikotin a tüdőráknál...
DE
Szerintem remekül illusztrálja a birtokháborítás tényét, hogy gyakorlatilag egész álló nap és éjszaka NEKEM kell alkalmazkodnom az alattam lakóhoz, ha nem szeretném, hogy -valami egészen gusztustalan bagóból készült- cigifüsttel legyen tele a lakás. Ez lássuk be, nem normális, nem nekem kellene alkalmazkodnom hozzá. Beteg és primitív dolog, hogy míg a zajongást mondjuk, tiltják, a füstölést megengedik a társasházakban is. Persze, a bagós sem maga alá piszkít, hanem kiáll az erkélyre, a füst pedig felfelé száll.

capor_ 2017.08.20. 16:09:54

Az erkélyen dohányzás elég bunkó dolog és nem dohányos szomszédként nagyon kellemetlen elviselni. Viszont itthon egy társasházban bármit elintézni/megbeszélni szinte lehetetlen...

Boar. 2017.08.20. 16:10:07

@blasiusii: Ki beszélt "egész álló nap"-ról?
A nyugdíjas meglehet, egész nap otthon van de a srác nyilván nem. Mint ahogy nyilván nem szellőztet egész nap a posztoló és a zárt erkélyajtón se jön be a füst csak fel akarja fújni a problémát.

Ízfokozott Légszárító 2017.08.20. 16:22:36

@Gyűrött Papír: Nekem is van több dohányos szomszédom. Én speciel utálom a dohányzást, undorítónak tartom. Ha nyitva van az ablak amikor dohányoznak, bejön a büdös. Ilyenkor nem nyivákolok, hanem fogom és becsukom az ablakot.

crt 2017.08.20. 16:33:08

@kbarni89: Ez az írás tökéletes és korrekt. Magyarországon élő emberek többségének szemlélete, embersége, tájékozottsága, gondolkodása, empátiás készségről nem is beszélve, kívánnivalót hagy még maga után. Az elmaradottság pedig mérhető.

PiBá 2017.08.20. 16:37:39

Kérdések:
- az rendben van, ha a szomszéd hagymafőzeléket főz és közben hagymát süt hozzá és a nyitott konyhaablaka miatt dől a lakásomba a hagyma szag, de annyira, hogy könyökölni lehet rajta? Kérjem meg, hogy csukott ablaknál főzzön? :)
- az OK, hogy a földszinti kertkapcsolatos lakásnál grilleznek és dől az erősen fűszeres hús szaga? Küldjem be a szomszédot a lakásába? :)

2017.08.20. 16:39:48

Ez azert nagyreszt hiszti. A levelironak nincs jobb dolga, mint a szomszedot lesni es utana jol behergelni magat. Ha a fustolot es illatszereket birja, akkor nem a cigifusttol van rosszul, ugyanis a fustolonek is irritalnia kellene a torkat.

2017.08.20. 16:45:16

@PiBá: ugy van, ezeknek is eros szaga van es ugyanugy bejon. A kulonbseg annyi, hogy az ember fogja, becsukja az ablakot, megallapitja, hogy "na, mar megint hagymaszag van" es aztan tovabblep es foglalkozik valami massal, vagy utana mar orakig ezen idegeli magat, mert nincs jobb dolga. Ahogy fentebb valami mar irta, most ezen a szomszedon bosszankodik es bebeszeli maganak, hogy az osszes bajat ez a szomszed okozza. Ha majd a cigis elkoltozik, akkor raszall majd valaki masra, aki hagymasat fiz, vagy ugat a kutyaja, vagy sir a gyereke, vagy kopog a cipoje sarka. Van az a tipus, akinek valamin folyton kattognia kell, mert nincs semmi ertelmes tennivaloja, igy masokat zargat.

habanera 2017.08.20. 16:49:12

@Rolph Meyer: Te ilyen szemétnek születtél, vagy az életed olyan szar, hogy ilyenné váltál?

habanera 2017.08.20. 16:50:36

Ez az egész poszt vagy kamu vagy csak hiszti. Az öreg unatkozik és a fiatalokat kipécézte magának. Időtöltés, baszakodás.

$pi$ 2017.08.20. 17:01:04

Süt a történetből, hogy a nem-dohányosok szokásos erkölcsi felsőbbrendűségéről van szó. Sok ilyen ember van, nem dohányzik és úgy gondolja, hogy ettől jobb, erkölcsösebb, helyesebb, nyilván az ő személyes érdeke százszor fontosabb, mint a dohányosé, hiszen a dohányzás káros, helytelen, hibás, bűnös dolog. A nemdohányos szava százszor többet ér, mint a dohányosé, a dohányosnak csak akkor vannak jogai, ha ő, a nemdohányos fel nem emeli figyelmeztetően a mutatóujját, mert akkor automatikusan kuss van minden dohányosnak.

A dohányos nem dohányozhat a munkahelyén, az utcán, a kocsmában és igen, úgy tűnik a saját erkélyén sem. Mert nem kap rá engedélyt.

A minap bementem egy kicsiny vidéki postára. Természesen nem dohányoztam. Az egy szem kuncsaft elkezdett sikoltozni, hogy *ha* dohányos vagyok, akkor azonnal menjek ki, mert ő allergiás és rosszul lesz akkor, ha dohányos emberek vannak 5 méteres körzeténe. Akkor is, ha órák óta nem dohányoztak.

Kiröhögtem, mondtam neki, hogy nincs gond, forduljon prszichiáterhez, az majd segít rajta. Baromira ki volt akadva, hogy nem mentem ki, miközben ő beszélgetni akart a postáskisasszonnyal, akivel nagyon jóba volt. Azt ordibálta, hogy én "nem értem meg" amit ő mond. Elmagyaráztam neki, hogy értem mit beszél, csak nem hiszem el.

Nos ő is így volt: aki dohányos, az automaitikusan másdorendű, ki kell mennie a postáról, ha egy felsőbbrendű nemdohányos utasítja. Amúgy nem mondta, hogy dohányos vagyok, nem is tudhatta, ráadásul azoknak a hónapokban nem is dohányoztam... :D

Kepan 2017.08.20. 17:17:22

Kevés információt tudtunk meg, valamint egyoldalú is, persze mivel beküldött levél, érthető. Nem tudjuk, volt-e próbálkozás normális problémamegoldással, de mivel a cigi témában én is érintve vagyok - mint használó - így van némi rálátásom.
1.
20 éve dohányzom, mindig is figyeltem arra, hogy mások ne szagolják a füstömet. Sokáig társasházban éltem, ahol akár a szobában, akár az erkélyen ment a füstölés, soha senki nem panaszkodott, hogy bemegy hozzá, persze ez akár építészeti "szerencse" is lehetett - de ha valaki mégis megtette volna, biztos, hogy kitalálok egy kompromisszumos megoldást.
2.
Mások írták az egyéb zavaró dolgokat, és nekik is igazuk van. Legyen az hangoskodás, hagymadinsztelés, vagy a folyamatos bútortologatás éjjel, az végső soron hosszútávon ugyanolyan egészségkárosodás alapja lehet, akár mentális, akár agyi/idegi oldalról nézve. Ha képtelen vagy pihenni (főleg éjjel) az ilyen zavaró körülmények miatt, az nem tesz jót az idegrendszernek és máris ott van a veszélye egy komolyabb balhénak, ahol az asszertivitás esélytelen.
3.
A levélírónál esetleg érdemes lenne megpróbálni egy plexi-táblával elzárni azt a részt. Nagy valószínűséggel a füst nem fog megkerülve bejutni az ablakon.
Az pedig, hogy műanyag nyílászáró csukott állapotában is érzi, kizártnak tartom. Nekem is műanyag ablakom van, és dohányosként nagyon is jól érzem a szagokat, de ha be van csukva, semmi nem jön be.

Lehet, hogy minden dohányos büdös, de nem mindegyik bunkó. Ahogy a kocsmatöltelékeknél sem, bár a kettő nem ugyanaz. :)

crt 2017.08.20. 17:29:05

@kbarni89: Az Ön írására gondoltam - @kbarni89 -, hogy tökéletes és korrekt. Jó lenne, ha az Ön
írásából azok is okulnának, akik nem így gondolkodnak.

Captain Admin · http://szomszedhaboru.blog.hu 2017.08.20. 17:35:00

@$pi$: Ez a baj veletek dohányosokkal, hogy meg sem próbáljátok objektíven megvizsgálni az adott helyzetet, bármiféle kérést vagy megjegyzést AZONNAL személyes támadásként éltek meg. Pedig a kispostás történeted tipikus szituáció. Az állítólag dohányfüst allergiásnak az lehetett a gondja, hogy kurvára érezni lehetett rajtad a cigarettaszagot, de ami még rosszabb és itt is ennek adok 95%-ot, az az, hogy az a jó szokásotok mielőtt beléptek valahová, vagy felszálltok pl egy buszra, akkor még (amikro már fél lábbal bent vagytok) beleszívtok egy utolsót jó nagyot, eldobjátok a cigit, majd belépve a boltba, felszállva a buszra/villamosra stb odabent fújjátok ki magatokból. És gyakorlatilag ez nektek fel sem tűnik, napi rutin, mondhatni számotokra teljesen normális. Ez a Level 1.

A Level 2 az az, amikor a figyelmes és körültekintő dohányos agyhalott a játszótéren, téren/parkban a gyerekek között gondosan ügyel arra, hogy a hozzá közel álló gyerektől elfordulva fújja ki a füstöt. Nem menne távolabb, esetleg figyelembe véve a szélirányt, nem, hanem elfordul és úgy fújja ki a moslékot. Hihetetlen! Engem ez kurvára zavart egy időben, elsőre megkértem az ilyen hülyéket, persze visszapofáztak stb, utána már vadidegenhez is úgy mentem oda, hogy megkérdeztem, hogy ha már felém száll a füst a pofájából akkor ugye most én is nyugodtan lehugyozhatom őt?! Ebből értenek/értetek sajnos. Persze, biztosan vannak kivételek, akik másokat figyelembe véve dohányoznak, de bőven 3% alatti a részarányotok ebben a csoportban.

A többség beleszarik az egész világba, pláne másokra, neki csak ennyi jutott, a dohányzás, semmin nincs kontrollja az életben, sem a munkában, sem a párkapcsolati dolgokban, sem a teste fölött, nehogy már még ezt is megszabják neki, hogy mikor hol mennyit cigizhet!

Pink Petsch 2017.08.20. 17:52:46

@Admin Kapitány: A szomszédom éppen a kdvenc tucc-tucc szarját hallgatka, dübörög a basszus a szobámban. Inkább cigizne, az kevésbé zavaró és káros.
Te meg egy ritka paraszt, intoleráns tahó vagy.

Jakab.gipsz 2017.08.20. 18:03:38

@Admin Kapitány: A nem dohányzók pedig csupa-csupa Teréz anyák. Ugyebár?

Girhes 2017.08.20. 18:15:37

Kedves Admin kapitány! Téged a dohányosok basznak fel, engem a kisgyerekesek. Az a fajta kisgyerekes, akinek a kölyke felkeléstől lefekvésig rohangál a felettem lévő lakásban, mellette még üvölt is, amikor úgy hozza kedve, a drága anyja meg szintén üvöltve nevelgeti, mert úgy kell azt. Az a drága jó anya, aki reggel ötkor pépesíti a babazabát a turmixgépén, ha ő nem tud aludni, ne aludjon más sem. Aki éjfélkor indítja be a kurva mosógépét, hogy kettőig dübörögjön a fejem felett. Aki nyáron az erkélyére bassza ki a kölkét, hogy ott homokozzon és vizezzen, hozzám meg csurog le a sárlé, de fő, hogy a kurva kölke jól érzi magát. Ha a dohányost fel lehet jelenteni birtokháborításért, akkor ezt a drága magyar anyát is feljelentem, plusz rájuk hívom a gyámügyet, mert kurvára elegem van.

Captain Admin · http://szomszedhaboru.blog.hu 2017.08.20. 18:34:44

@Girhes: Sajnos a gyereküket nem nevelők is nagyon nagy számú csoportot alkotnak. Külön állatfaj ők is ilyen szempontból.

sóhegy049 2017.08.20. 19:00:26

Magántulajdon... Ja és elolvastuk az egyik fél tjásdobálását, olajöntögetését? Kár, hogy nem húgyozik át és még utána hisztizik. :-)

sóhegy049 2017.08.20. 19:05:11

@Admin Kapitány: Basszus, írhatnál az alkeszekről is, ilyen vehemenciával, amúgy részben igazad van. Egy dohányzó. ;-)

sunabajnok 2017.08.20. 20:15:58

40 lakásos társasházban lakom.

Az egyik szomszédom állandóan bulizik. Basszus bekapcsol,ágy megmozdul, és pillanatok alatt függőlegesben vagyok,mert azt hiszem kimi ide lőtte az atomot.
A másik kretén,aki menetrend szerint hétvégén délután kettőkor villanyborotvával akar betonvasba fúrni.
A csodás anyák,akik hajnalban üveggolyót adnak a kölkeiknek,akik este tízkor amikor nár épp azt hiszed vége, az emeletes ágy tetejéről kiesik a kezéből elalvás közben.
Beköti a kibaszott páraelszívóját a központi szellőzőbe mind,így az alattam lévő 6 lakó összes moslékját nálam dobja ki, aki tud olvasni, miszerint oda nem lehet bekötni semmit!!!
Az örök kedvencem a vallásszabadság! Egy iparváros kellős közepére valami elvetemült engedélyt adott egy vasbeton templom építésére, minek következtében 5im-es körzetben reggel 7-20 -ig kong az ember feje,és nyáron képtelenség aludni. Nem utolsó szempint,hogy ipar város,és itt mindenki műszakba jár dolgozni,szóval csodás óránként kelni. Persze a hívők busszal járnak,mert ide egyse költözne.
Mindezen környezeti hatásokat figyelembe véve kijelenthetem,pont leszarom ha a szomszédaim zavarja,hogy az erkélyen dohányzom.
Persze ha kifekszek nudizni, az összes károgó meggyógyul,és perverz módon kukkol.

blasiusii 2017.08.20. 21:00:03

@$pi$: azért álljon már meg a menet! Senki sem mondta, hogy másodrendűek lennének a dohányosok, de ők azért rögtön áldozatszerepbe bújnak. Felőlem valaki ihat savat, felkötheti magát, nem érdekel, hogy öngyilkol - jelen esetben füstöt szívva -, tényleg nem érdekel: engem az érdekel, hogy ne én alkalmazkodjak hozzá, hogy amikor ő félóránként láncdohányosan rágyújt, akkor nekem ne legyen büdös a lakásom. Ha valaki azt gondolja, hogy az teljesen OK, hogy én rohangálok bezárni az ajtót nyáron, hogy ne legyen füstös a lakásom - és sokszor arra is kelek hajnalban -, az komolyan nem komplett!

Boar. 2017.08.20. 21:07:03

@blasiusii: Nyilván a dohányfüst az egyetlen zavaró tényező ami beszűrődik a nyitott erkélyajtón...amúgy élhetnél békességben, boldogságban, vidám kelkáposztaszagban és kipufogógázban hiszen ezek a lét természetesen velejárói, kizárólag a bitang szomszéd szivarfüstje zavarja meg a lakótelepi idillt..

$pi$ 2017.08.20. 21:28:32

@Admin Kapitány: "Az állítólag dohányfüst allergiásnak az lehetett a gondja, hogy kurvára érezni lehetett rajtad a cigarettaszagot"

Mint ahogyan írtam is már hónapok óta nem dohányoztam amikor ez történt. Nem is tudta, hogy dohányos vagyok -e, nem is állította. Azt sipitozta, hogy *ha* dohányos vagyok, akkor menjek ki.

"Ez a baj veletek dohányosokkal, hogy meg sem próbáljátok objektíven megvizsgálni az adott helyzetet"

Veled meg az a baj, hogy meg sem próbálod megérteni azt a pár mondatot, amit leírtam, ellenben ítéletet mondani rólam egyáltalán nem vagy rest. Objektíven megvizsgálni... ne röhögtess, nem is értetted mit írtam.

$pi$ 2017.08.20. 21:31:12

@blasiusii: "Senki sem mondta, hogy másodrendűek lennének a dohányosok" "tényleg nem érdekel: engem az érdekel, hogy ne én alkalmazkodjak hozzá"

Tehát nem tartod másodrendűnek, csak elvárod, hogy ő alkalmazzon hozzád? Ebben azért én érzek némi logikai bukfencet, ha egyenrangúak vagytok, akkor mindkettőtöknek alkalmazkodnia kell a másikhoz, nem?

$pi$ 2017.08.20. 21:31:49

alkalmazzon -> alkalmazkodjon of course

Captain Admin · http://szomszedhaboru.blog.hu 2017.08.20. 21:39:27

@$pi$: Az az egy szem kuncsaft a postán miből gondolta, hogy te dohányos vagy? Vagy aznap mindenkit betalált ezzel szerinted?

Ez így parttalan vita, sok ismerősöm van, aki elmondása szerint már nem dohányzik, sőt soha nem is dohányzott, mert ő azt, hogy alkalmakkor (értsd csak este, csak ha iszik, csak buliban stb) gyújt rá, az olyan mint ha nem is lenne. :D Ott áll előttem, beszélgetünk, szívja a cigit, és kikéri magának ha azt mondom neki, hogy cigizik. Vicc tényleg, de nagyon sokan vannak így. Nem meri/tudja beismerni magának sem, hogy nem tud leszokni arról a szarról, aztán mindenféle hülyeséggel mentegetik magukat.

$pi$ 2017.08.20. 21:41:04

@Girhes: "Téged a dohányosok basznak fel, engem a kisgyerekesek."

Panelban laktam egy ideig, konkrétan azért kellett eladnom, mert egy ilyen elmebeteg lakott felettem.

1. Volt egy alkesz férje, azzal üvöltözött, a gyerek meg idegbeteg lett. Focizott meg görkorizott a lakásba, de legalább estére lenyugodtak.

2. A férjet elvitte a pia, az asszony lenyugodott, de a gyerek felnőtt, este már nem zavarták el kussolni. A gyerek hobbit talált magának: asztalosmunka. A konyhában. Kalapálás, fűrészelés.

3. Erre a gyerek talált magának egy kiscsajt, akinek otthon nem engedték, hogy kutyust tartson. A fejem felett tartotta, de sajnos unatkozott egyedül.

Innentől kezdve reggel felkeltek, fel-le dübörögtek. Egy tetü papucsot nem húzott a takonygyerek a kedvemért, mert az apja után olyan antiszociális kis köcsög volt, hogy csak azért is dübörgött. Aztán elmentek, a kutya nekiállt vinnyogni. Délutánig. Akkor hazajöttek, a kiscsákó nekiállt vésni meg fűrészelni. Éjfélig. Akkor kihordta a szerszámait a konyhából. Kettő felé el tudtam aludni, de reggel hatkor keltek. Fél nyolctól megint vinnyogott a kutyájuk.

Megtanultam fejhalgatóval aludni fehérzajra meg zenére, de aztán inkább eladtam és családi házba költöztem.

Nekik ehhez joguk volt, de ha én kimegyek az erkélyre cigizni, akkor dögöljek meg?

$pi$ 2017.08.20. 21:43:36

@Admin Kapitány: "Az az egy szem kuncsaft a postán miből gondolta, hogy te dohányos vagy? Vagy aznap mindenkit betalált ezzel szerinted?"

Mondom, hogy elmebeteg volt. Bementem, elkezdett visítozni, ha HA a fitalember dohányos, AKKOR azonnal menjen ki. Mindig mindenkit ezzel cseszegetett, mert probléma volt a fejével.

"Ott áll előttem, beszélgetünk, szívja a cigit, és kikéri magának ha azt mondom neki, hogy cigizik. "

Az ismerőseid is elmebetegek. Mit mondhatnék erre?

Captain Admin · http://szomszedhaboru.blog.hu 2017.08.20. 21:50:23

@$pi$: Amit leírtál, az egy külön eset, biztosan van megoldás, csak kell hozzá egy kis felderítő munka és fantázia. A kutya problémát a legkönnyebb kezelni, ha az ebrendeletet nem lehet érvényesíteni az adott városban, akkor marad a drasztikus és végleges megoldás. Naponta hallani/olvasni ilyen eseteket, amikor valaki megunja a másik neveletlen és magára hagyott kutya vinnyogását, ugatását.

A fiatalokkal is lehetett volna kezdeni valamit, ha máshogy nem, akkor az anyjukra hatva.

$pi$ 2017.08.20. 21:53:59

@Pink Petsch: A dohányosok és a nem dohányosok közt éppen ugyanannyi antiszociális bunkó van. Ez nem is zavar, ilyen az élet.

Engem az zavar, hogy a dohányos olyan lesz lassan mint a pedofil meg a náci katona, azokat lehet rugdosni, azok szabad préda. Mint az amerikai filmekben, amikor a pedofilt rommá veri az apuka bézbóllal: kiderül, hogy nem ő volt, kiderült, hogy igazából csak ki akart vele babrálni a 17 éves barátnője amikor 18 éves volt, ezért vádolta nemi erőszakkal, de mit lehet tenni, pedofil, hát jóhogy szétverték a fejét. Mit tehetett volna az apuka, akinek eltűnt a három éves kislánya?

Ilyen a társadalom, most épp a feketéket vagy a rézbőrűeket nem lehet gyalázni, jó lesz a dohányos csávó is.

$pi$ 2017.08.20. 21:56:45

@Admin Kapitány: "Amit leírtál, az egy külön eset, biztosan van megoldás"

Nekem az volt, hogy elköltöztem. :D Kétszer vagy háromszor szóltam, nekik állt feljebb. :( Egy időben gondolkodtam azon, hogy kiadom a lakást egyetemistáknak, de azért egy lakást fenntartani csak azért, hogy bosszút álljak nem nyerő stratégia... :D

$pi$ 2017.08.20. 21:57:33

@Pink Petsch: "Az a kibb...tt ellenségkép, hogy az mindig kell! :((( "

Ugye? :D

$pi$ 2017.08.20. 22:00:34

@Pink Petsch: A South Parknak van egy része, ahol az egyik kiscsákót toleranciatáborba iratják. Szépen belenevelik, hogy mindenkivel, de tényleg mindenkivel toleránsnak kell lenni. Aztán amikor kijönnek az épületből jól leüvölti a toleranciatanár a dohányos csávót.

Ahh, itt van: www.youtube.com/watch?v=gUEjnoWpdao

2017.08.20. 22:31:39

Na jó, idáig olvastam, de nem láttam, hogy bármelyik gyökér leírta volna, hogy miért kell azt a büdös szart szívni? Aranyból van? Életet hosszabbít? Észt ad?

A nyugger bácsinak: ha az erkélyen tisztítás közben véletlenül elsülne a lefűrészelt csövű mordálya, aztán a dohányos hülyegyereket meg a falról vakarnák le, mert pont ott állt, két év felfüggesztettel megúszhatná, ráadásul egy agyhalottal kevesebb lenne az országban.
Fogadjunk, hogy kutyája is van a faszkalapnak, ennyi észhez az is jár, és nem akarja befüstölni szegényt, azért megy ki az erkélyre.

2017.08.20. 22:35:13

@$pi$: "Engem az zavar, hogy a dohányos olyan lesz lassan mint a pedofil meg a náci katona, azokat lehet rugdosni, azok szabad préda."

Pedig a dohányzás is zavarhatna, ha nem lennél beteg.

droid_ 2017.08.20. 23:14:03

vegyen egy papirt meg egy ceruzat, irja fel ezt a linket es dobje be a bagos szomszednak: www.youtube.com/watch?v=FKwIsjfKp1k

blasiusii 2017.08.20. 23:54:22

@$pi$: ha szeretnéd is kiforgatni, akkor is igaz, sajnos nem sikerül. A kedvedért akkor hozok egy másik példát, hátha érthetőbb lesz ezen a szinten: ha én félóránkét szeretek egy jó nagyot fingani, akkor feléd fordulva tegyem ezt, vagy inkább vonuljak arrébb/más irányba? Hogy szeretnéd?

Kunhallmi Agnes 2017.08.21. 01:25:08

Szerintem a dohanyosnak tobb joga van a dohanyzashoz, mint a nem dohanyosnak a tiszta levegohoz. Mert a dohanyos adot fizet azert, hogy dohanyzik, a nem dohanyos meg lofaszt sem fizet a tiszta levegoert, hanem csak ugy beszivja.
Ha a demokratikus ellenzek hatalomra kerul, ezen is valtoztatunk, aki tiszta levegot akar, az a gazdagokhoz hasonloan FIZESSEN !

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.21. 03:44:24

@Admin Kapitány:

"akkor marad a drasztikus és végleges megoldás. Naponta hallani/olvasni ilyen eseteket, amikor valaki megunja a másik neveletlen és magára hagyott kutya vinnyogását, ugatását."

A kommentjeid dohányzásra vonatkozó részeivel egyetértek, a fent idézettel azonban nem, amennyiben az a kutya megölését jelenti.

Nem a kutya tehet arról, hogy idióta gazdája van, aki ott és úgy tartja őt, ahol és ahogy nem lenne szabad. Épp ezért nem a kutyát kell büntetni, ő is csak szenvedő alanya a gazdája bunkóságának.

Ráadásul a kutya megölése nem is megoldás, mert a bunkaja szerez egy másikat, aztán az egész kezdődik elölről.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.21. 03:46:56

@Kunhallmi Agnes:

"Ha a demokratikus ellenzek hatalomra kerul, ezen is valtoztatunk, aki tiszta levegot akar, az a gazdagokhoz hasonloan FIZESSEN !
"

Támogatom! Ezt feltétlenül tegyétek be a pártprogramba, lehetőleg az első pontok közé.

Látens Inszinuáció 2017.08.21. 05:42:39

Én gyorsan rövidre zárnám a dolgot.
Első alkalommal megkérném, hogy ne dohányozzon a pofámba.
Második alkalommal átmennék, és úgy szájba basznám - persze csak négyszemközt -,
hogy az összes első foga kiesne.
Ha harmadik alkalommal is dohányozna a hiányos fogsorával,
baseballütővel törném el a lábát.

Szerintem negyedik alkalom már nem lenne.

$pi$ 2017.08.21. 07:03:38

@blasiusii: "vagy inkább vonuljak arrébb/más irányba?"

Szerintem otthon akkor fingasz, amikor akarsz. Ha meg kitiltanának a kedvenc éttermedből, mert büdös vagy, akkor gondolom a hágai nemzetközi bíróságig szaladnál, hogy sérültek a jogaid.

registerz 2017.08.21. 09:44:30

@bronx: Őszintén, te ennél egy ilyen tojásdobáló sütijéből? Mert én egy falatot sem. :D

Peetee 2017.08.21. 09:54:37

Na, ez egy ordas nagy kamu: "Csukott ajtó-ablaknál is (pedig műa. nyíl.zárók) beszivárog a lakásomba".

Nem vagyok hajlandó elhinni hogy ha valaki egy szeles erkélyed dohányzik, akkor az a szomszéd lakás csukott ablakán át is bejut a lakásba, ahol komoly légúti megbetegést okoz egy másik embernek. Ilyen nincs, ez ellentmond a fizika törvényeinek!!! Nem lehet, hogy inkább a belső-belvárosból kellett volna kiköltözni úgy 40-45évvel ezelőtt????????????????

registerz 2017.08.21. 09:56:43

@metax: Te kis szaros! Ez tetszett. :D Akkor meg viselje!

zsoci 2017.08.21. 10:18:11

Olvasom a postot, olvasom a hozzászólásokat. És nem értem. Én nem dohányzom, soha nem is dohányoztam, de ez még nem jelenti azt, hogy helyből gyülölnöm kell aki dohányzik.
Irogattok hülyeségeket, hogy így a dohányos, meg úgy a dohányos. Az senkit sem zavar, hogy mit csinál a post írója? Mert először is hazudik, nem kicsit.
A zárt műanyag ablakon nem megy be a füst Sehogy. A nyitott erkélyen sem száll át annyi füst, hogy az egészségüszi gondot okozzon. Nem mondom, hogy néha nem fogja érezni, de messze nem ekkora a cirkusz. Teljesne felesleges ez a műsör.
Másrészt rongál, tojást dobál...megondták a rendőrök is: ne dobáljon tojást.
Harmadrészt hivatkoznal többen, hogy nem csinálha bármit a lakásában. Valóban. De ez a rendeletésszerű használat. Ez pont ugyanolyan, mikor a szomséd azon hisztizik, hogy ne fözzön fokhagymásat, mert ő utálja a szagát.
Így járt. Tessék tudomásul venni, hogy más is él a házban. És ha nem tetszik falazza be az erkélyt.

GMS 2017.08.21. 10:25:57

@Látens Inszinuáció: dehogyis, elég egy jó erős ventilátor, a megfelelő irányba fordítva.:)) A dohányosok ugyanis többnyire szintén nem szeretik a füstöt szagolni, csak másra fújni. Vagy csukd be az ablakot. Felesleges a szájkarate meg az erőszak. A tojás meg pláne. Nem biztos, ugyanis, hogy te nyersz. A ventilátorod ellen pedig nem szólhatnak semmit, főleg, ha nem túl hangos, és a saját erkélyeden van.

A dohányosok toleranciája?? hehe, ne röhögtessetek. Inkább a nemdohányzóké, hogy ezeket az orálisan fixált, végtelenül büdös, bűzlő, hörgő, köhögő tömegeket elviseljük. A csini kislányok akik láncdohányosként reggelente az irodában hörögnek, mint egy TBC-s, a szájuk ocsmány büdös, ruhájuk is, a fogaik körmeik idővel besárgulnak (kinek mikor persze). Ha pedig egy ilyennel élsz, akkor a hamutartót csókolgatod egyfolytában. :)))

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.21. 10:37:00

@Peetee:

"ez ellentmond a fizika törvényeinek"

Konkrétan a fizika mely törvényeinek?

@zsoci:

"de ez még nem jelenti azt, hogy helyből gyülölnöm kell aki dohányzik."

Ki írta, hogy gyűlölnöd kell őket?

"A zárt műanyag ablakon nem megy be a füst Sehogy. "

Nem is az ablakon megy be, hanem az ablak pici résein, amik mindig vannak.

"A nyitott erkélyen sem száll át annyi füst, hogy az egészségüszi gondot okozzon."

Kivéve, ha épp onnan fúj egy egyhe szellő. Azt meg, hogy kinek mennyi dohányfüst okoz egészségügyi gondot, nem te fogod megmondani. Majd a pulmonológus vagy az allergológus megmondja, ne akarj okosabb lenni nála.

Peetee 2017.08.21. 10:42:19

@Kovacs Nocraft Jozsefne: A légnemű anyagok áramlására vonatkozó szabályoknak. Az általam ismert fizika szerint a légnemű anyagok NEM hatolnak át szilárd testeken. Jelen esetben a szél/levegő/füst a zárt ablakon. Ha bezárom az ablakokat, akkor a kinti levegő a cigarettafüsttel együtt kint marad. Ezért építenek az emberek zárható ablakokat az épületekre, és ezért csukják be az ablakot, ha valami nemkívánatos (szag, vagy túl hideg/meleg levegő) kívánnak kizárni. De minden bizonnyal ez 6,9999milliárd embernél működik, csak a cikkben szereplő embernél nem...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.21. 10:50:13

@GMS:

A ventilátor még szélcsendben sem fogja 7-8 méterre elfújni a füstöt. Ha meg a leggyengébb szél is fúj a bagózó erkélye felől, akkor végképp semmit nem ér.

Egyszer olvastam valahol, hogy vicces dolgokat áruló boltokban kapható olyan folyadék, amelyből már pár csepp is iszonyú bűzt képes árasztani. Egészségre ártalmatlan, de a szarnál is büdösebb. Ilyet kellene a bunkó kilincsére csepegtetni, esetleg a levélbedobó nyíláson át a lakásába. Aztán magyarázkodhat a szomszédainak, miért árad a bűz a lakásából, meg szagolhatja is.

Rébusz 2017.08.21. 11:02:06

@Boar.: A trágyaszagba, a kutyák és kakasok kukorékolásába nem lehet belebetegedni. Ez együtt jár egy falusi léttel, aki odaköltözik számol ezzel. Ellenben a cigifüst egy nemdohányzónak olyan, minta a levegőt szívnák el előle, vannak, akik érzékenyek, ami teljesen érthető, ugyanis a füst leszívása nem egy normális dolog! Megdöbbentett, hogy a válaszadók többsége a kéménytorkú szomszédnak ad igazat, gondolom, sok dohányos adta le a voksát. Boncoláson látják az orvosok, hogy milyen pöttyös vagy szurokfekete egy dohányzó tüdeje, aki szívja a cigarettát elsősorban magát mérgezi vele. Kb olyan, mint aki vagdossa magát, csak az más betegség. Én elköltöznék és hagynám, hogy hagy tegye a tüdejét, a fogait meg mindenét tönkre az illető, megérdemli! Nincs az a smink, az a pénz, ami egy dohányos arcán, egészségén javítani tudna, 40 évesen legkésőbb már az arcukra van írva, ínysorvadásuk lesz meg minden egyéb, ami kell. Jó kis bulizós társaságnak adnám el a lakást, vagy ilyen mindenféle népnek, ahol a családfő vállban kb. egy méter széles és 30-40 cm vastag. Csak semmi erőszak, törvénytelenség! Okosan, békésen elköltözni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.21. 11:02:22

@Peetee:

"Az általam ismert fizika szerint a légnemű anyagok NEM hatolnak át szilárd testeken. "

Akkor rosszul ismered a fizikát. A diffúzió szó mond neked valamit? Bizonyára semmit. :) Javaslom áttanulmányozásra bármely lexikonban a diffúzió szócikket.

De OK, a műanyagon és az üvegen tényleg nem fog átdiffundálni. De az ablak résein igen, főleg ha van egy icipici nyomáskülönbség is, pl. szél. Azt meg ne te határozd meg, kit mi mennyire zavar.

Amikor még társasházban laktunk - most már szerencsére csaldi házban -, volt egy erős bagós falszomszédom. Napi 23 órát csak otthon ült és ivott meg bagózott. A falon átjött a bagójának a bűze. Persze nem régi építésű ház volt félméteres falakkal.

Rébusz 2017.08.21. 11:04:24

@Kunhallmi Agnes: A dohányos nem azért fizet adót, mert dohányzik, hanem a dohányért fizet adót! Nagy különbség.

Peetee 2017.08.21. 11:08:52

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Azt hiszem nincs értelme tovább beszélgetnünk, ha hozzád a tömör, glettelt, meszelt festett és tapétázott falon is átmegy a cigarettafüst. Ilyen ökörséget még életemben nem hallottam. Nem egy bolygón élünk és nem egyazon fizikai és biológia szabályok szerint élünk. Én kérek elnézést, ez már nekem kellemetlen.

Rébusz 2017.08.21. 11:10:19

@zsoci: A jobb műanyag ablakokban légrés is van beszerelve, ergo bemegy a büdös cigarettaszag. Van, ahol a gázművek kötelezték a lakókat, hogy utólag szereljenek be szellőzőt a műanyag ablakba. Nyugaton az új építésű lakásokban már alapból benne van egy autómata szellőzőnyílás az ablakokban, a falak penészesedését elkerülendő. Mi úgy látszik, visszafelé haladunk. Nem menő az erkélyen bagózni úgy, hogy másnak ezzel az életminőségét rontjuk. Sajnos szomszédot nem választhat az ember magának, csak lakást és hiába a jó lakás, diplomás szomszéddal, ha az csak egy primitív gyárkémény.

Peetee 2017.08.21. 11:11:06

@Peetee: ...fontos részlet, hogy nemdohányzóként élek együtt dohányzó emberrel. Meg tudjuk oldani, hogy nekem ne legyen "rossz" és ő is füstölöghessen. Nem, nálunk nem megy át a tömör falon a füst.

Rébusz 2017.08.21. 11:12:29

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Hát igen, ez meg a másik. Szegények vagyunk, nincs munka, segélyből élünk, de valahogy cigire arra mindig telik! Én inkább nyaralni megyek abból a pénzből, amit más elbagózik egy év alatt :-)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.21. 11:15:22

@Peetee:

Nehogy már jobban tudd, mi jött át hozzám és hol. Ami meg a fizikát illeti: tanulj, tinó, ökör lesz belőled. :D

"Én kérek elnézést, ez már nekem kellemetlen."

Tökéletesen megértelek, hogy kellemetlen neked, hogy ilyen hülye vagy. A fizika törvényeire hivatkozni, miközben fogalmad sincs pl. a diffúzióról. Szánalmas vagy.

Rébusz 2017.08.21. 11:20:46

@zsoci: a fokhagyma nem okoz egészségkárosodást, a cigaretta viszont bizonyítottan igen.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.21. 11:22:57

@Rébusz:

Lássuk be, ennek vannak előnyei is. A dohányos és a piás legalább a segély egy részét visszaadja az államnak jövedéki adó formájában.

Ismerek olyat, aki inkább nem eszik, csak meglegyen a napi bagója és piája.

Rébusz 2017.08.21. 11:28:11

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Hát igen, a dohány- és a szeszipart támogatni kell. Meg aztán, ezek az adók legalább be is lesznek fizetve.

Peetee 2017.08.21. 11:35:43

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Az ilyen nyugdíjas tanítónénik általában akkor is ragaszkodnak az állításukhoz, amikor az a józan paraszti ésszel is tökéletesen ellentétes és egy hatéves nagycsoportos is belátja, hogy baromság. A diffúzió egy nagyon hangzatos fogalom, látom imádod puffogtatni...pár órán belül majd jön valaki aki alátámasztva elmagyarázza, hogy miért beszélsz sületlenségeket: szagok átmennek a tömör falakon. Agyrém... Mindenesetre ész érvek hiányában jön a személyeskedés és a sértegetés. Erről például azt tanultam, hogy az érvek nélküli ember fegyvere. Hopp... :)

Peetee 2017.08.21. 11:37:52

@Kovacs Nocraft Jozsefne: 1perembe sem telt: a diffúzió folyékony és légnemű anyagok között (bármilyen kombinációban) működik, szilárd anyagok esetében NEM!!!!!!!!!!!!!!!! Tiszta?

Rébusz 2017.08.21. 12:23:23

@Peetee: Nem vagyok fizikus, én viszont itt egyértelműen szilárd anyagról is olvasok: www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/0036_AFSZ_diffuzios_folyamatok_modellezese/a_diffzi_fogalma.html
Valaki valahol egy másik blogban írta, hogy még a konnektorokon keresztül is átszivárog a szag, lakásokban szellőző van és mindannyian ismerjük a panel házak folyosóján a jelenséget, hogy tudjuk ki mit főz a hétvégén. A szag tehát nem csak az ablakokon keresztül jöhet át. Az pedig egy nonszensz, hogy valaki azért ne mehessen ki az erkélyére, azért ne szellőztethessen vagy hagyja nyitva az ablakát, mert a szomszédja rendszeresen ott füstöl többedmagával.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.21. 12:47:06

@Peetee:

"a diffúzió folyékony és légnemű anyagok között (bármilyen kombinációban) működik, szilárd anyagok esetében NEM!!!!!!!!!!!!!!!! Tiszta?"

Galambom, nem tehetek arról, hogy nem tudsz egy szöveget értelmezni.

Peetee 2017.08.21. 14:41:26

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Angyalom, mifelénk a szagok légnemű halmazállapotúak a fal pedig szilárd. De biztosan csak nálam van így, a bolygó többi részén nem. :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.08.21. 15:25:06

@Peetee:

Kiscsibém, szánalmas vagy, ahogy egy alapvető fizikai jelenséget is elferdítesz csak azért, hogy igazad legyen.

Azért ha alkalmad adódik, magyarázd el egy építésznek, hogy páradiffúzió nem létezik, nem kell szarozni párazáró meg páraáteresztő rétegekkel, majd jól körberöhög.

Amúgy meg hidd, amit hinni akarsz. A fizika meg olyan marad, amilyen eddig is volt, őt nem zavarja, hogy te mit hiszel.

Im just here for the comments 2017.09.03. 18:41:32

@Admin Kapitány: Hogyne. :D 18 évig dohányoztam, mindig csak ott gyújtottam rá, ahol lehetett, sőt, mikor még nem volt tilos a buszmegállókban és szórakozóhelyeken cigizni, én akkor sem gyújtottam rá, hogy ne fújjam mások orra alá a füstöt. Ha nyílt placcon voltam, mondjuk munkahelyen, és mások kérték, hogy ne dohányozzak, elnyomtam a cigit, elnézést kértem és máshova jártam rágyújtani. Mert nekem nem tart semeddig, neki ettől jobb lesz, nekem meg tök mindegy.

Ha a jelenlegi lakhelyemen a felettünk lévő lakó megkért volna, hogy ne cigizzek az erkélyen, akkor nem tettem volna, ez ilyen rohadt egyszerű.

Ha kérés helyett lobogtatja az orrom előtt az orvosi papírjait és közli, hogy miattam van minden betegsége, tojással dobál és összességében egy seggfejként viselkedik, akkor pont leszarnám, mit csinál és csakazértis ott cigiznék.

Hogy te miért haragszol a dohányosokra, az a személyes problémád, hogy idős beteg embert arra buzdítasz, hogy álljon bele egy ilyen idióta háborúba, az meg már az övé lesz. Ha az öregasszony sütne egy tepsi meggyes piskótát és átvinné, megkérné szépen a srácot, hogy ne gyújtson rá meleg időben, mert bemegy a füst, vszínű nem tenné.
De nem, háborúzzon, álljon bele, az majd tényleg megoldás lesz.
eszemfaszommegáll

Captain Admin · http://szomszedhaboru.blog.hu 2017.09.03. 19:09:21

@Im just here for the comments:
"De nem, háborúzzon, álljon bele, az majd tényleg megoldás lesz.
eszemfaszommegáll"

vs.

"Kérdés az az jelen esetben, hogy megéri e önnek idősen betegen belemenni egy esetlegesen elhúzódó konfliktusba? Én felvállalnám, önnek nem tanácsolom."

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.03. 19:49:17

@Im just here for the comments:

"Ha az öregasszony sütne egy tepsi meggyes piskótát és átvinné, megkérné szépen a srácot, hogy ne gyújtson rá meleg időben, mert bemegy a füst, vszínű nem tenné."

Pár napig TALÁN nem tenné. Aztán minden ugyanúgy folytatódna. Nem mindenki annyira toleráns, megértő, figyelmes, jólnevelt és emberbarát, mint te.