Szomszédháború

Amikor a probléma házhoz jön

55. Olvasói levél: Lakástűzre dohányfüst

2017. december 08. 18:36 - Captain Admin

Ismét dohányfüst, ismét egy láncdohányos szomszéd. A mai bejegyzésben arról ír egy olvasó, hogy miként romlott az életminősége egy láncdohányos szomszéd odaköltözése után.

 

Adjatok tanácsot, ha tudtok valami jót! Előre is köszi! Az alattam lakó nő kiégette a lakását, az összes korom, füsttel hozzám jött föl! Ő jól jött ki a buliból, mert a biztosítási díjból felújíthatta a lakását.

 

Sem a tűz előtti, sem a lépcsőház festési utáni munkáiban nem vett részt. Amikor "megköszöntem" neki, még neki állt feljebb és flegmán közölte, hogy

"majd a biztosító fizet!"

A cicám majdnem elpusztult, az orvosi költséget sem fizette meg! Nemrég meghalt a nő! DEEEE! Folyt köv! A saját lánya is elmondta mindennek, még a halála sem ébresztett benne részvétet! A lánya a 4 gyereke közül a legkisebb lányát, 2 gyerekkel betette a kiürült lakásba.

cigarette-110849_1280.jpg

A lány úgy cigizik, hogy lusta a seggét kivonszolni az erkélyre, pedig itt a házban minden bagós ezt teszi! Az összes bűz, korom, füst feljön a nagyanyjától. Este fél 11 után is jön a bűz, és már korán hajnalban is! Amikor szóltam neki, ott állt mellette az óvodás gyereke, aki ebben a bűzben volt vele! Rám csapta az ajtót! Ennyi idő alatt annyi bűz jutott a lépcsőházba is, hogy a 3. emeleten a lépcsőházban is érezték!

 

Felhívtam egy lakót a lakásomba, a lakásom minden helyiségében érezte a bűzt, keverve a büdös sparayvel, és este 11 kor újra tömény dohánybűz! Szóltam az anyjának, hogy regulázza meg a lányát, mert azóta folyton allergiás köhögőrohamok jönnek rám, a torkom kapar! Erre a válasz:

"mindenki azt csinál a lakásában, amit akar"

és hogy én már az anyjával sem jöttem ki! Valóban, naná, a tűz után az ocsmány hozzáállása miatt nem köszöntem neki! Egy biztos, hogy nem fogom hagyni, hogy ez a szarházi lánya megint bebüdösítse a lakásom, bútoraimat, ruháimat, és tönkre vágja az egészségem! Most éjjel 0.20-kor is ömlik a bagószag! Milyen riherongy az ilyen, aki még a gyerekeit is mérgezi?!

Amennyiben Ön is érintett, kérem írja meg történetét a Szomszédháború blognak!

Elolvastam, de mi ez a blog?   Még több levél itt!   Elméleti bejegyzések itt!

Amennyiben tetszett a bejegyzés, kérem ossza meg ismerőseivel is!

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szomszedhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr213451811

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Captain Admin · http://szomszedhaboru.blog.hu 2017.12.09. 11:26:47

Kedves Levélíró!

A helyzete egyáltalán nem irigylésre méltó, és ismerve az átlag dohányos mentalitását, megoldást csak komoly erőfeszítések árán lehet elérni, mivel egy függőséggel rendelkező láncdohányost a szokásai megváltoztatására kényszeríteni szinte lehetetlen. Jól szemlélteti ezt az, hogy a saját gyerekei egészségére sincs tekintettel.

Ha az elköltözésükre nincs esély, akkor érdemes megfontolni azt, hogy ön költözik. Könnyen lehet, hogy ez a legegyszerűbben kivitelezhető megoldás, de az tény, hogy az ingatlan eladása nem lesz egyszerű veszteség nélkül ilyen szomszéddal.

Amennyiben maradásra kényszerül, akkor érdemes mindent elkövetni a szomszéd együttélésre alkalmasabb életvitelre bírása érdekében:
- birtokvédelmi eljárás indítása a helyi jegyzőnél
- az illetékes megyei gyermekvédelmi hivatalnál bejelentést tenni

Ha ezek nem vezetnek eredményre (ami könnyen elképzelhető), akkor jöhetnek az alternatív eszközök, pl rendszeres eláztatás stb. Az alternatív megoldásokról és a különböző szomszédháborús stratégiai eszközökről ezekben a bejegyzésekben már bővebben írtam:
szomszedhaboru.blog.hu/search?searchterm=strat%C3%A9gia&searchmode=OR&submit=Keres%C3%A9s

TibiHU · elniotthon.blog.hu 2017.12.11. 11:59:02

A dohányzás valóban úgy tűnik, hogy joga a szomszédnak és azt miért ne tehetné a saját lakásában? Erre birtokháborítást kérni nehéz ügy lesz.
A költözés valóban lehet egy megoldás (tegyük hozzá elég fájdalmas), de mi garantálja, hogy az új helyen nem szembesül ilyen vagy hasonló problémával a levélíró? Ha egy problémát nem sikerül megoldani, az jó eséllyel visszaköszön. (Így vagyok én a zajterheléssel.)
Megvizsgálta a levélíró hogyan, miért jön át a füst? Esetleg egy jó szigetelés megoldaná. A megoldás rovatból ezt hiányolom, így szavazni sem tudtam. Mint ahogy a szomszédbosszantó kiléte sem egyértelmű a leírás alapján. Azt mondanám mindketten...

Captain Admin · http://szomszedhaboru.blog.hu 2017.12.11. 12:41:12

@TibiHU: A lakás szigeteést stb el lehet felejteni, mint olyan tényezőket, amik kiiktatják egy láncdohányos szomszéd káros hatásait. Ezektől ömlik a közös szellőzőjáratokon felfelé a füst a lakásukból, kint az ablakon kívül pedig a környező (akár több lakással arrébb lévő) lakásokba is bejut stb. Amíg vannak dohányosok, akik önszántukból tekintettel vannak a többi nemdohányzó lakóra is, és pl egy társasháznál nem otthon, nem a folyosón, hanem az épületen kívül szívják a cigijüket, addig ezt állítanám be követendőnek.

Terézágyú 2017.12.12. 08:07:01

@TibiHU:
"Ha egy problémát nem sikerül megoldani, az jó eséllyel visszaköszön. (Így vagyok én a zajterheléssel.)"

Miért, veled mi történt?

TibiHU · elniotthon.blog.hu 2017.12.12. 11:40:26

@Admin Kapitány: Persze, az a legjobb, ha kint a kijelölt dohányzóhelyen szív. Viszont ha otthon, a lakásában teszi ezt attól még nem hiszem, hogy birtokháborítást követne el.
Ha a lépcsőházi szellőzőből jönne fel füst vagy valami szag, akkor személy szerint én az lezárnám. Inkább vágatnék a falba egy külső szellőzést. Ez egy védekező stratégia. A szomszédháború kétesélyes, de szerintem inkább tovább "szívna" vele a levélíró.

TibiHU · elniotthon.blog.hu 2017.12.12. 12:01:15

@Terézágyú: Köszi a kérdést :)
Társasházban nem jellemző a csend, én pedig azt igénylem. Volt, hogy egy másik lépcsőházban lakó falszomszédhoz átmentem, mert kakukkos óra volt a hálószobám falán. Már az ő oldaláról. Az éjjel is szólt, jelzett negyed óránként és az egész órákat még külön el is ütötte. Sokszor hajnali ötkor hallgattam azt is, hogy felhúzza. Azt mondta az illető, hogy 20 éve ott van és még senki nem szólt érte. Nem is csinált semmit vele. Aztán amikor egy új építésű társasházba költöztünk 1 hétig volt csend. Aztán a következő szombat reggel 7 órakor elkezdett fúrni az új szomszéd és lerombolta az illúziókat. A hölgytag minden hétköznap reggel 6:30-kor becsapta a bejárati ajtaját és kopogós cipőben végigmászkált a lépcsőházban (lehet éppen szomszédháborút űzött). Nekem alapból 7:30-kor lett volna az ébresztőm. A felső szintről szintén cipőkopogás szólt (hiába volt papíron lépésszigetelt a ház), meg egy agár nyüszítése, amikor nem voltak otthon a lakók. Aztán beköltözött egy srác, aki éjszaka órákat telefonált. Jeleztem neki, hogy egyben nekem is mondja.
A családi házba költözés sem jól sült el. Hiába a csendes, átmenő forgalom mentes utca. Itt meg a kutyaugatás megy végtelenségig (amiről elkezdtem írni a blogomon, de nem linkelem, mert esetleg Admin kapitány tiltott reklámtevékenységnek veszi). Költöttünk új nyílászárókra vagy 2 millió forintot, de nem segített. Egy jó ideje fehér zajjal alszom éjszaka, az elég jól működik.