Szomszédháború

Amikor a probléma házhoz jön

57. Olvasói levél: Ünnepek a panelban

2017. december 28. 11:33 - Captain Admin

A mai levélben egy talán humorérzékkel is megáldott olvasó írta meg a blognak, hogy miként zajlik le náluk a karácsonyi ünnepi időszak, társas házi környezetben.

Tisztelt Szerkesztők!

Most találtam rá a blogra, gondoltam egyet és az ünnepekre való tekintettel leírom, hogyan telnek általában az ünnepek egy panelház lakójaként.A karácsony előtti napok a szokásosak, de ez csak 23.-áig tart. Ez a nap a legtöbb lakásban a fenyőfaállítás napja. Ezt onnan lehet tudni, hogy már reggel 7-8 óra magasságában próbálják belefaragni a fenyőfát a talpba, amit végül kalapáccsal ütnek rá. Ennek olyan hangja van, mintha egy fémmegmunkáló üzemben lennénk. Nem ritka, hogy két óráig hallani a kopácsolást, ami a lépcsőházban tökéletesen visszhangzik. A lépcsőházunkban 2 ilyen ezermester lakik,  vagyis a fenti jelenséget kétszer kell átélnünk ezen a napon.

new-years-eve-3036573_1920.jpg

24.-én már mindenki főz, akik szomszédok jó viszonyban vannak egymással, ők megajándékozzák egymást egy kis kóstolóval, közben nyitott ajtóknál mindent megbeszélnek a folyosón ácsorogva. Ennek az az eredménye, hogy a főztjükre büszke háziasszonyok lakásából kiáramlik a kajaszag a lépcsőházba, ami a többi lakásból távozó párával és szagokkal keveredve minden lakó számára világossá teszi, hogy karácsony van.

Ez a délelőtt. Délután menetrend szerint érkeznek a vendégek. Felettünk egy idős házaspár lakik, akiktől zaj csak akkor érkezik, ha itt vannak náluk vendégségben az unokák. Mind a három. Mivel kisgyerekekről van szó, nem kell, hogy felérjenek a nagyiékhoz, már minden lakó tudja, hogy megérkeztek, zeng a lépcsőház, visítás nevetés sikítozás, fogócskázás fölfelé az emeleteken, szülői sikertelen csitítási kísérlet, ami csak még több zajt szül. A hangszigetelés hiánya miatt, minden évben szinte együtt ünnepelünk a felettünk lakókkal. Megérkezéskor nagy az öröm, nagyi és papi örülnek, köszönnek, gyerekek menekülnek előlük, szülők beszélgetnek. Utána fogócskázás sikítozás pár órán keresztül, ajtócsapkodás, fegyelmezés, kiabálás.

Sötétedéskor pedig ajándékozás, amit megelőz az összes óvodában tanult karácsonyi és télapós ének előadása. Van amelyiket többször is meghallgathatjuk. Ezután, az ajándékok átadásakor hatalmas visítozás, sikítozás, a gyerekek majd ki ugranak a bőrükből örömükben, szó szerint, mert a födém csak úgy zeng fölöttünk. Utána a lakás ismét átalakul játszóházzá, kiegészülve az ajándékba kapott zenélő és mindenféle hangot kiadó játékokkal. Este 9 óra után, minden elhalkul. Egészen reggel 7-ig, amikor a gyerekek ismét kezdik elölről. Nem telik el két nap, a ház és a lakótelep lakói jelzik számunkra, hogy közeleg a szilveszter. Petárdák repkednek és robbannak az ablakunk alatt a semmiből, a lépcsőházba a rokonokhoz visszatérő családok gyerekei egymással versenyezve trombitáznak és kürtölnek, mindezt már az autóból kiszállva egészen addig, amíg meg nem érkeznek a lakásba. Itt folytatják, amíg a nagypapa elviseli, utána az ordítására ritkulnak a trombitálások és kürtölések.

fireworks-1917000_1920.jpg

Ahogy közelít a szilveszter, a petárda robbanások és kürtölések sűrűsödnek. Aznap délután 2 percenként hallhatunk valami szilveszterrel kapcsolatos hangot, ha szerencsénk van, akkor nem a lépcsőházban. Szilveszter napján még soha nem volt a házunkban olyan év, hogy legalább egy házibuli ne lett volna megrendezve az épületben. Ilyenkor a lépcsőházban áll a cigifüst, jönnek mennek, ajtót csapkodnak, utána csöngetnek ha vissza akarnak menni, hangos nevetés, trombitálás, zene, kiabálás, esetenként hányás. Csak éjjel egyig kell ezt kibírni, utána jön a taxi és indul a társaság bulizni. Amíg ideér a taxi, addig zárt ablakoknál is jól érthetően végig hallgathatjuk a magas röptű beszélgetéseket, óbégatásokat. Eddigre már a lent az utcán petárdázók is kifogynak a durrogtatni valójukból, és szépen elcsendesül minden. Az év első pár napján már csak a petárdázásoktól és tűzijátékoktól elszökött kóbor kutyákat kell kerülgetnünk.

Tudom, hogy amiket leírtam, azok a társas házi élet velejárói, de mégis jól esik tudatni, hogy mit jelentenek nekünk az ünnepek, akik leginkább csak pihenni szeretnénk...

Amennyiben Ön is érintett, kérem írja meg történetét a Szomszédháború blognak!

Elolvastam, de mi ez a blog?   Még több levél itt!   Elméleti bejegyzések itt!

Amennyiben tetszett a bejegyzés, kérem ossza meg ismerőseivel is!

29 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szomszedhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr2213529149

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Misfit78 (törölt) 2017.12.28. 23:33:39

Azért bátorodik fel ilyenkor mindenki, mert azt hiszik "oh, ilyenkor ezt lehet, nem gond, hisz mindenki ezt csinalja!" A nénikétek csinálja mindenki! Csakis ti, a tömeg hipnózis áldozatai teszitek ezt! Én már évek óta sikeresen kizártam az életemből ezt az eufórikus műbalhét, de még így is bammeg beszivárog hozzám minden apró kis résen pont az ilyen neveletlen parasztok miatt, mint a fentebb említett szomszédok, na meg a lépten nyomon bóóódog karácsonyt kívánó dolgozók által akik nem is értem honnan a f@sz..ból veszik egyáltalán a bátorságot bármit is kívánni nekem, mivan ha zsidó vagyok??!

datam 2017.12.28. 23:48:16

Már a karácsony is bassza valaki szemét... Hihetetlen milyen szinten savanyú szarok lettek az emberek...

öreg baka nem rakéta 2017.12.28. 23:59:58

Szerintem költözz ki az erdőbe:) Persze, a fúrás-faragás az mennyei zene füleidnek?
Ha egy évben egyszer nem tudod elviselni, akkor szerintem antiszociális vagy. Mondom úgy hogy 40 éve panelban (Különböző helyek) lakom, családostól Bezzeg a fúrás-faragás az mennyei zene füleidnek, akár hónapokon keresztül....

zuulululu 2017.12.29. 00:09:24

Panelban lakni borzalmas, osszezarva tobb szaz proli egy szűk kaptarban...

sunabajnok 2017.12.29. 02:53:51

Hogy örülne a posztoló,ha 20 év múlva karácsonykor valaki rányitná az ajtót....

Sir Galahad 2017.12.29. 07:24:46

Meggyőződésem, hogy a szerző ezt paródiaként, ironikusan írta.

Captain Admin · http://szomszedhaboru.blog.hu 2017.12.29. 07:37:26

A leírt szilveszterhez kapcsolódó tevékenységekkel nem lehet mit kezdeni, ez a nap erről szól és jól is van ez így. Akitől ez idegen, az erre a pár napra vonuljon el valami nyugodt helyre.

A karácsonyi gyerek ricsaj viszont egyértelműen a szülők gyereknevelésre való alkalmatlansága. Nekem is volt kicsi a gyerekem, eleven is, de nem ugrál itthon ész nélkül, hogy zengjen alattunk a födém, plusz a lépcsőházat sem játszótérnek használja.

Mivel egy 3 gyerekes családról van szó, szerintem a szülők már rég belefáradtak és rájuk hagyják, lényegében csinálnak amit akarnak. Ez a lehető legrosszabb.

Captain Admin · http://szomszedhaboru.blog.hu 2017.12.29. 07:41:21

@datam: Nem biztos. Én voltam már olyan lakásban, ahol azt tisztán áthallani a szomszédból, ahogy megnyitják a csapot és mosakodnak. Nem is értem hogyan lehet ott élni minden nap. Tisztán hallani ahogy sétálnak a fölső szinten. Hihetetlen...

Jossarian 2017.12.29. 07:44:06

Epizodok az allatkertbol ujabb reszet olvashattuk :)

Captain Admin · http://szomszedhaboru.blog.hu 2017.12.29. 07:44:53

@sunabajnok: a fiatalok nem foglalkoznak ezzel szerintem. Vagy egy idős ember a levélíró, aki megszokta a nyugit a hétköznapokban, vagy egy egyszerű dolgozó, aki pihenni szeretne ilyenkor az ünnepi időszakban.

commentes nikk 2017.12.29. 08:13:03

Itt most a poszter a kreten. Tenyleg azt taglalja harom bekezdesen at, hogy karacsonykor zavaroak a vendegsegbe jovo kisgyerekek? Bazmeg, eszem megall, add el a panelszarodat prolikam, aztan cuccolj ki valami kisvaros szelere, vagy falura, tuti kitelik most a panel arabol. Ja, hogy akkor ki kene koltozni a varos kozepebol es nem lenne a sarkon dohanybolt meg ejjelnappali? Akkor ez van baszod.

Arcade Macho 2017.12.29. 09:10:45

@Admin Kapitány: "A karácsonyi gyerek ricsaj viszont egyértelműen a szülők gyereknevelésre való alkalmatlansága. "

ideznek a posztbol: "amit megelőz az összes óvodában tanult karácsonyi és télapós ének előadása"

itt a poszter a defektes...

Arcade Macho 2017.12.29. 09:12:01

a fodemen tenyleg nem kellene ugralni, arra ott van a lakotelepi jatszoter, ki kell farasztani a gyerkocoket

Andy73 2017.12.29. 10:00:27

@commentes nikk:
Finomabban fogalmazva, a következő kérdések merülnek fel:
1) A poszternek nincs gyereke, és nem is szeretne? Tényleg zavarják még a karácsonyi gyermekdalok is?
2) Sosem bulizott életében, még Szilveszterkor sem? Vagy minden bulija tök csöndes volt?
3) Ha ennyire antiszociális, miért lakik lakótelepen?

Ez utóbbi persze anyagi kérdés is, de ahogy mások is megírták, egyes panelek áráért már lehet kapni akár egy kisebb házat is, legfeljebb messzebb a városközponttól. Vagy költözhet kisebb tégla építésű társasházba is: lehet, hogy csak kisebb lakást kap a panelért cserébe, de cserébe kevesebb szomszédot, nyugisabb környezettel. Gyerek nélkül meg amúgy sincs szüksége olyan nagy lakásra - persze a panelek se nagyok.

sunabajnok 2017.12.29. 10:37:39

@Admin Kapitány: Pihenjen. Hisz ő nem állít fenyőfát,nem látogatják,és egy zacskó zsepivel köszönti az újévet. Nincs ezzel semmi gond.

Captain Admin · http://szomszedhaboru.blog.hu 2017.12.29. 10:47:57

@Andy73: Utolsó bekezdés:
"Tudom, hogy amiket leírtam, azok a társas házi élet velejárói, de mégis jól esik tudatni, hogy mit jelentenek nekünk az ünnepek, akik leginkább csak pihenni szeretnénk..."

Nekem nem egy feljelentgetős agyhalottnak tűnik. Pusztán szerette volna kicsit sajnáltatni magát. Vagy valami... :)

commentes nikk 2017.12.29. 10:53:13

@Andy73: én sose értem a paneles picsogást, a panel soha, de soha nem volt nyugis, aki úgy költözött panelba, hogy azt hitte, csönd és hullaszag lesz, az teljesen hülye, és ez nem valami újdonság, ezt vagy ötven tudja mindenki. Kb mintha kiállsz az autópálya közepére, és bosszankodsz, hogy itt autók járnak. A panel arról híres, hogy sok kretén lakik összenyomorítva, szigetelés nuku, minden mindig áthallatszik. És tényleg, ma bármely ótvar budapesti kültelki panelért kapni annyit, amennyiből agglomerációban kijön egy ugyanakkora családiház, el lehet vonulni oda, mert a panelban soha az életben nem lesz se csend, se nyugi, egyszerűen nem az a műfaj. Mindig elképedek, mikor panelos rinyálás van, hogy lehet nem evidens valakinek, hogy a panel hangos és nyűgös?? Itt meg különösen barbár, hogy vendég ovis gyerekek karácsonyi éneklése baxxa fel a posztolót, hogy éli túl akkor a hétköznapokat?

élhetetlen 2017.12.29. 13:46:03

@zuulululu: „osszezarva tobb szaz proli egy szűk kaptarban...” Hát igen. Akinek nem telik egy több hektáros park közepén levő kastélyra, az annyit is ér…

élhetetlen 2017.12.29. 14:31:21

@commentes nikk: „agglomerációban kijön egy ugyanakkora családiház, el lehet vonulni oda,”. Az sem biztos, hogy megoldás. Éjszaka ugat a szomszéd kutyája, a szomszéd hét közben dolgozik, ezért szombat reggel hétkor kezd el füvet nyírni, vagy egész hétvégén barkácsol, mert ez a hobbija, és ezek még a szelídebb dolgok, mert berendezhet egy karosszéria javító műhelyt is. Ezeknél még a panel is csendesebb. Ahol meg ez szóba sem jöhet, azt nem kapod meg egy panel áráért. Nyűgök mindenhol vannak. Az előző lakásom Belzuglóban kertre nézett, elvileg csendes volt, és valószínű, hogy mindenki jól aludt, és megőrültem attól, hogy Rákosrendezőn füttyögetnek. Most egy nagyon csendes lakásom van a Petőfi híd budai lábánál, nincs oldalszomszéd, nincs felettem lakó, de, amig élt az alattam lakó felesége, vasárnap reggel nyolckor kezdődött a húskloffolás. Miért nem tízkor, vagy, ha pácolni akarta, miért nem előző délután, nem tudom. Soha nem szóltam, annyit nem ért, de akkor jött az „anyád”, úgy gondolatban, de az, hogy elköltözzek vidékre, és télen havat lapátoljak, az nem érte volna meg. Ez a bejegyzés meg csak a „felfokozott” helyzetről szólt.

Fekete Gyor Andras 2017.12.29. 14:55:19

Az osszes kibaszott panelt lekene rombolni. Elhetetlen zajos embertelen allat helyek.

mertezműanyag 2017.12.29. 16:03:44

Szoktam mutatni a gyerekeimnek, amikor átmegyünk a városon, h örüljenek, nem ilyen dobozkában lakunk, hanem van nagy kert, fák, felettünk az ég. És nem a szomszéd kopácsolása vagy főztjének gőze, unokájának visítása miatt. Hanem azért, amilyenné válhat a városi ember (is), ha nem vigyáz.

Terpi 2017.12.29. 16:25:54

Èn csak azt nem èrtem,hogy ezek a dolgok mièrt mindig a panelokra vannak kihegyezve. Èn panel ám lakom, semmi bajom vele, èdesanyám tègla társasházban, a zajok pont ugyanolyanok mint a panelban. Ezek a dolgok nagyban szomszèdfüggők. Nekem pl szerencsèm van minden szomszèdommal. Anyukámnál szoktam hallani, ahogy az alattunk lèvők szexelnek, a szomszèd gyerek meg dübög valamivel oldalról. Pedig tègla.

Venesz 2017.12.29. 19:20:20

@zuulululu: Ha úgy gondolod, akkor költözz tanyára. Ha meg eleve ott laksz, akkor mit tudsz a panelról? Csak annyit, hogy prolik lakják? Hát, ez nem sok.

Venesz 2017.12.29. 19:25:25

@Fekete Gyor Andras: A helyesírást megkéne tanulni!

H?P? 2017.12.30. 03:26:49

@Terpi: Persze nem az anyag a lenyeg, barmilyen tarsashazban lehetnek komoly problemak.
De miutan a panelek tipikusan 10 emeletesek, 40-80 lakas per lepcsohaz, ezert az egyfore eso bunkok szama itt a legmagasabb. Nyilvan tobb antiszocialis taho lakhat egy 10 emeletesben, mint egy 4 emeletes tarsashazban. Nagyobb a nepsuruseg tul nagy is, ezert a panelekben gyakrabban okoznak problemat a bunkok.

élhetetlen 2017.12.30. 16:14:06

@H?P?: Ez nem jött össze! Ne az egy főre esőt számoljuk, inkább családonként. Nézzünk egy két lakásos társasházat. Egy bunkó, egy nem. Az egy családra eső bunkó család száma ½-ed, azaz a fele bunkó. Ez így simán összejöhet. De az, hogy negyven családból 20 bunkó, az azért nem életszerű. Jó, csak viccelek. Bárhol elég egész kevés bunkó is, hogy megkeserítse egy csomó normális életét. A négyemeletes. Az előző lakásom egy négy szintes, azaz három emeletesben volt, legfelül laktam. Mikor végre beszerelték a kaputelefonos nyitót, nagyon boldog voltam, nem kell lemenni beengedni a vendéget, meg lekísérni kiengedni. Aztán szembejött a valóság. Az elsőn lakó öregúr este kilenckor leballagott, kulcsra zárta a kaput, hogy ne lehessen használni az automatikát. Mert biztos, ami biztos. Meggyőzni nem lehetett, ahhoz meg elég kicsi volt a közösség, hogy nem fordulunk a hatóságokhoz, mert ugye lakótársak vagyunk. Nehéz játék ez.

Terézágyú 2018.01.03. 16:57:38

Valaki panaszkodik???? A rohattannyát, hogy meri????

funivia 2018.01.07. 18:21:32

Humorosnak gondoltam az elején, de a végére nem igazán az lett.

Kis humorral:

Karácsony Röviden! :)